Az ismétlés

Peter ​Handke (1942) a kortárs osztrák irodalom egyik legjelentősebb, nem kevés feltűnést keltett, világszerte legismertebb alakja. A neoavantgardista, „kísérletező” műfajok képviselőjeként indult szerzői írói pályáján, korai – és későbbi – műveiben a rutinos fogyasztói konvenciók, az emberi-társadalmi kapcsolatok elsivárosodása ellen „lőtt szinte védhetetlen tizenegyeseket” (hogy például a nálunk is sikeres, A kapus félelme a tizenegyesnél című jellegzetes művére utaljunk). Magánemberként és társadalmi személyiségként megélt csalódásainak, valamint a manipulált magatartásformák elleni, az érvényes emberi értékek melletti következetes művészi kiállításának, az írás művészetébe és hatékonyságába vetett hit legújabb bizonyítéka e költői prózaregénye, Az ismétlés (1986). A sajátos felépítésű regény lírai meditáció és elfogulatlan önvallomás érdekes ötvözete a szülőföldről, Ausztria kettős, osztrák-szlovén kultúrájú peremvidékéről, az itt élők bonyolult azonosságtudatáról. A főhős, Filip Kobal, aki az író alteregójának is tekinthető, egy állandóan feszültségben tartott folyamatot idéz fel, amelynek során visszatalál, rálel egy rokoni kapcsolatok révén is közeli nép ősi kultúrájának a forrásvidékére, és azonosul ezzel az ausztriai kisebbséggel, de úgy, hogy a belső fejlődés közben nem tagadja meg a lényét és szellemiségét meghatározó osztrák hazát sem. „Aki egyszer kudarcot vall az írásban, az örökre csődöt mondott” – vallja egyik legutóbbi interjújában a szerző, hivatásának fontosságáról szólva, s Az ismétlés – ezt a meggyőződést is bizonyítandó – jelenünk egyik legaktuálisabb problémájáról, a nemzetiségi kérdésről (is) szól, arról, hogyan éli át ezt a még meg nem oldott, nehéz helyzetet egy elfogulatlan, progresszív, mélyen humanista és morális művészember nyugati határainkon néhány kilométerrel túl.

Mutass kevesebbet