
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az Ítélet Iraktól Amerikáig, tíz kilométeres magasságból földalatti búvóhelyekig, a sivatag homoktengeréből a Tigris folyó mélyéig viszi az olvasóit, bemutatva remény és a kétségbeesés harcát, mely az igazságért és az életért folyik. Rayford Steele és Cameron Buck Williams attól tartanak, hogy egyedül maradtak. Bár mindketten túlélték a Bárány haragját, a nagy nyomorúság huszonegyedik hónapjában bekövetkező világméretű földrengést, egyikőjük sem tudja a másikról, hogy él-e. Szellemi vezetőjük Dr Ben Juda rabbi a gyülekezeti épület romjai alatt reked. Kiszabadul-e Cion? Életben maradt-e Chloe, Amanda, Hattie? Tulajdonképpen kicsoda Amanda? Miközben Rayford és Buck a világ különböző pontjain szeretteik felkutatására indulnak, s a világ rohan a Jelenések könyvében megírt ítéletek felé, az ítéletekről szóló további próféciák beteljesedésével kapcsolatban alig maradnak a földön szkeptikusok. Még Isten ellenségei is tudják, ki ellen küzdenek – a világ két szekértábora elfoglalja állásait egymással szemben…
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9638596511 |
|---|---|
| Kiadó: | Amana 7 Kiadó |
| Kiadás éve: | 1999 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kaposvári Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 360 oldal |
| Fordítók: | Gál Csaba |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.