
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 260 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az a városképi egység, mely napjainkig meghatározza a főváros jellegét - főként a pesti oldalon - a XIX. században alakult ki. Magyarország történetének új korszakát az 1867-es év, az Ausztriával való kiegyezés esztendeje nyitotta meg, de gondolati előzményei a reformkorban gyökereztek. Pestet és Budát már ekkor az ország fővárosának kívánják Bécs helyett, s a városfejlődésben mértékadó példának Bécset, Londont és Párizst tekintik. Széchenyi kezdeményezésére a Duna két partját összekötő Lánchíd építésével, a Duna-partok rendezésével indult útjára a magyar fővárost megalkotó tevékenység. A XIX. század második felében különösen Pest növekszik rohamosan, ami főként annak tulajdonítható, hogy a hazai tőkés fejlődés alapja elsősorban a kereskedelem, s azon belül a terménykereskedelem volt. Így, amikor az országnak az évszázadok folyamán kialakult úthálózata mentén megépültek a vasútvonalak, az utak és vasutak csomópontjában, az ország földrajzi középpontjában Pest és Buda igen fontos szerephez jutott a szállítás és kereskedelem révén. A kiegyezést követően komoly mértékben jelenik meg a külföldi tőke az országban, s a banktőke tért hódít a gyáriparban is, mely a század végére megerősödik. Az ország gazdaságának fellendülése, az iparból és kereskedelemből gazdagodó polgárság társadalmi igényei és lehetőségei létrehozzák a korszerű nagyvárost, mérnöki és építészeti alkotásaival együtt.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9633363608 |
|---|---|
| Kiadó: | Képzőművészeti Kiadó |
| Kiadás éve: | 1987 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda |
| Borítótervezők: | Kováts Imre |
| Nyomtatott példányszám: | 14000 |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 41 + 82 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 21.00 cm, Magasság: 28.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Művészetek / Általános Művészettörténet / Művészetek / Építészet / Épületek,építészettörténet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről