
(1 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, némi transzcendencia - ezek Coelho írásművészetének kulcsszavai. Coelho művei közül eddig a Veronika meg akar halni című regény jelent meg kiadónknál 2001-ben, illetve a szerző főművének tartott Az alkimista. Új regényében, Az ördög és Prym kisasszonyban Coelho egy zárt közösség próbatételét ábrázolja. Egy hegyvidéki kis falucskában játszódik, ahol egy főleg öreg emberek, földművesek és pásztorok leszármazottai élnek. Egy szép napon titokzatos idegen érkezik a faluba, akiben többen az ördögöt vélik fölfedezni. Az idegen gazdagságot ígérve ráveszi Prym kisasszonyt, a fiatal szállodaalkalmazottat arra, beszélje rá a falu népét, hogy öljenek meg valakit maguk közül, és olyan jutalmat kapnak, amivel újra felvirágoztatják a falut. Chantal Prym, aki nagyon szeretné megváltoztatni az életét, vajon minden gátlás nélkül az idegen bűntársa lesz? A faluközösség enged-e a kísértésnek, és valóban kiválaszt soraiból egy bűnbakot? Az idegen pedig joggal bízik-e abban, hogy a Rossz győzedelmeskedik a Jó felett?
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639261785 |
|---|---|
| Kiadó: | Athenaeum 2000 Kiadó |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás sorszáma: | Változatlan utánnyomás |
| Nyomda: | Szekszárdi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papír |
| Terjedelem: | 212 |
| Fordítók: | Nagy Viktória |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről