
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Finom rajzolatú lélektani regények írója is volt Agatha Christie. Akkor is, ha Mary Westmacott írói álnév alatt jelentette meg őket, mindegyiken megtalálható a krimikirálynő kézjegye. Az intim belső terek, az elrejtett igazságok, az izgalom lassú-lusta, majd egyre erőteljesebb fokozása nem kell, hogy az abszurdumig, netán gyilkosságig vigye el a történetet. A többnyire érzékeny művész főszereplő lelkében lezajló konfliktus sorsfordító lesz hullák nélkül is! Az új operaház megnyitója fontos társadalmi esemény volt Londonban. Megjelent a királyi pár is. A megnyitóra komponált mű megosztotta a páholyok népét. Egy idős zenekritikus azonban azt mondta az operaház igazgatójának, ez a jövő zenéje, csak olyan zseni írhatta, aki mindent feláldozott saját zsenialitásának oltárán. Boris Groen nee jegyzi a zeneművet, ami feltehetően álnév. azt suttogták, orosz származású a zeneszerző. Majd meg azt, hogy zsidó származású orosz. Az igazságot csak az operaház igazgatója tudja, aki kisfiú kora óta ismeri ezt a zsenit. Aztán megismerteti az olvasót is vele, Vernonnal, az ősi angol család utolsó sarjával, aki nagyon akart volna szeretni, de a zene sokkal hatalmasabb volt az életében, mint a szeretet. Tragikus döntésre, választásra kényszerítette őt a sors, de így lett képes arra, hogy megalkossa ezt a kristálytiszta remekművet. Megéri-e az építő, az alkotó áldozata? Megéri-e a remekmű az emberi szenvedést?
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9638678259 |
|---|---|
| Kiadó: | Partvonal Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Borítótervezők: | Streicher Roland |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 423 oldal |
| Fordítók: | Vallasek Mária |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Súly: | 0.50 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről