Az oroszlánsimogató

Az oroszlánsimogató óriásira nagyított portréfotó egy furcsa öregemberről. A regény hőse és elbeszélője, Lantos András, azt állítja magáról, hogy a forradalmi munkásmozgalom aktív résztvevője volt. Egész nap a budai utcákon bolyong, ismerősökkel találkozik, ismeretlenekkel ismerkedik, és kérve-kéretlenül élete történetét meséli. Ahogy Ionesco színművében, a Székekben az öreg házaspár komikus szóhalmazzá mammogja az emberiség nagy drámáit, szerelmesek, nemzedékek, elnyomók és elnyomottak összecsapásait, Zimre öregje saját múltját őrli követhetetlen monológokká. Lantos András, ha hiszünk neki, nyomdász volt, szervezett mukás már az első világháború idején, részt vett a Tanácsköztársaság harcaiban, emigrált, Csehszlovákiában, Romániában élt, Németországban szervezkedett, Hitler elől újból menekülni kényszerült. De vajon igaz-e, amit beszél vagy csak a múltba révedés gyúrja át emlékeit s kuszálja össze a valóságot zűrzavaros képzelgésekkel? Elbeszélésének mozgalmi romantikájába vagányromantika keveredik, háryjánoskodás, frontharcos kivagyiság, dicsekvés régvolt szerelmi sikerekkel és egy magára maradt ember indulatos panasza. S mégis: ennek a hol fellengzős, hol alpári sztorifolyamnak pátosza van. Hallgatói - a budai kocsmák törzsközönsége, sunyi vagy agresszív öregek, ügyes nyerészkedők, pöttöm hatalmaskodók - csak a nevetségeset hallják ki belőle, csak a maguk érdekeivel törődnek, legfeljebb egy vaskos szóra, emlékre figyelnek föl. De eszükbe sem jut, hogy azok az események, amelyekről Lantos András beszél, jelentékenyebbek, mint az ő mindennapi életrevalóságuk.

Mutass kevesebbet