Az Országház

Országház. Talán nincs a világon még egy parlamenti épület, amelynek ilyen szép és beszédes neve volna. Sokatmondó tény, hogy nyelvünk valamiért fontosnak tartja összekapcsolni az ország, azaz a haza, és a ház, azaz az otthon fogalmát a polgári demokráciával, azaz a jogállamisággal. A magyar törvényhozás háza csakugyan az országé. Olyan ház, amilyenek fél évszázaddal megépítése előtt Széchenyi István álmodta, midőn így írt: "erőink egy célra összesítése véget elmúlhatatlanul központot kell alkotni, mely parancs nélkül és egyedül varázsa által minden színű és minden körülményű magyart néha magába vonzzon, és hosszabb időre is ott tartson..." Úgy gondolom, az Országház tervezőjének és építőinek valami ilyesféle vonzó, varázsozs, szimbolikus középpont képe lebeghetett hajdan a szemük előtt. A több évtizedig elhúzódó újabb és újabb pályáztatások után végül Steindl Imrének jutott osztályrészül, hogy kőbe, fémbe, üvegbe, fába, textíliába és kerámiába fogalmazva meg is valósítsa ezt az álmot. Lassan már száz esztendeje lesz annak, hogy a nagy mű elkészült. Lassan immár száz éve, hogy az Országház a Duna-part ékességeként Magyarország egyik jelképévé vált. Az ország házává, amelynek főkapuját száz éve büszke bronzoroszlánok őrzik az ártó szellemektől. Igen, az ország házává, amelynek kapui mindennap nyitva állnak Ön előtt is, kedves olvasó.

Mutass kevesebbet