
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Kicsiny fogadó bújik meg Vigasz selyemfáinak sűrű lombjai között. Ide igyekszik néhány régi barát, Tanis, Kova, Tass, Caramon és fivére Raistlin. Öt éve indultak el felkutatni a Pusztulás után eltűnt isteneket, és most eljött az idő, hogy beszámoljanak egymásnak nyomozásuk eredményéről. Mindenki megérkezett már, csak Sturmot várják, ám ő nem egyedül érkezik. Ráadásul az őt kísérő fiatal pár egyike Aranyhold, egy titokzatos kristálypálcát szorongat. Hamar kiderül, hogy bár a pálcáról senki sem tud semmit, mégis sokan szeretnék megszerezni. Ezzel kezdetét veszi a kis társaság kalandjainak sora, és a folytonos menekülés közben nem csupán életüket és a kristálypálcát kell menteni, de meg kell fejteniük e misztikus tárgy titkát is. Sikerül-e a maroknyi csapatnak ezer veszélyen át eljutnia az elveszett városba, sikerül-e megmenteniük a pálcát a gonosz karmaitól és sikerül-e felrázniuk Krynn népeit, hogy felvegyék a harcot a Sötétség Királynőjének pokoli serege ellen? Mindezen kérdésekre választ kap, aki elolvassa az Őszi Alkony Sárkányait, a Dragonlance Krónikák első kötetét.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639393339 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Dragon Lance krónikák / Szukits könyvek |
| Kiadó: | Szukits Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Szeged |
| Nyomda: | Kossuth Nyomda Kft. |
| Borítótervezők: | Larry Elmore |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 368 oldal |
| Fordítók: | Füssi-Nagy Géza |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.70 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nem rossz könyv, nekem egy kicsit hosszadalmas volt, kevés izgalommal. Aki viszont a régimódi, "valódi" fantasykat kedveli, az biztosan szeretni fogja.