Az újkori kultúra története I-VI.

Egon Friedell osztrák drámaíró, színész 1927 és 34 között írta "Az újkori kultúra története" című összefoglaló munkáját. Bár nem hivatásos történész, műve itt kiadásra kerülő első kötetének bevezetőjében alapos elemzést ad a történetírás módszereiről, a jeles történetírókról (Herodotosztól Huizingáig), s a személyiség történelemformáló szerepéről. E bevezető rész fő konklúziója, hogy csak olyan történelmet érdemes írni, amely a mai kor, a ma emberének alaposabb megértését, megismerését célozza. Friedellt történelemfelfogása alapján a szellemtörténeti iskolával rokoníthatjuk. Különösen nagy hatással volt rá Spengler, Burckhard, Taine és Ranke. Az elődök gondolatainak felhasználásával a "Középkor, pestis, misztika" második része a középkor és újkor határát keresi, s ezt a szokásos 1640 helyett 1348-ra, a nagy pestisjárvány évére teszi. A szerző véleménye szerint az akkor beteggé vált emberiséget maga a betegség, a gyógyulásért való küzdelem késztette új utak keresésére. E korszakhatár megállapításakor nem tagadott célja az, hogy analógiát találjon az első világháború utáni egzisztenciális, szellemi és morális válságra. Friedell e hasonlatosságot nem csak művével, de életével is alá kívánta támasztani, hiszen 1938-ban öngyilkos lett. Természetesen a történész világlátásával, történelemfelfogásával vitatkozhat az olvasó, de az kétségbevonhatatlan, hogy "Az újkori kultúra története" világos, tiszta stílusú, szellemes mű, mely nem szobatudósoknak, hanem az érdeklődő, érzékeny nagyközönségnek íródott. Vas István, a fordító szavaival élve: e könyvből szórakozva tanulhatunk.

Mutass kevesebbet