Az univerzum feltérképezése

Nyolcéves koromban kezdtem érdeklődni a csillagászat iránt. Édesanyám elvitt egy könyvesboltba, ahol a kezembe került Herbert Zim és Robert Baker Csillagok című könyve. Még ma is őrzöm azt a kötetet, bár időközben alaposan megkopott. Akkor a bolygók és a Nap nagyságát találtam a legizgalmasabbnak. Mindet meg is tanultam. A Jupiter átmérője több mint 88 000 mérföld, a Napé pedig 860 000 mérföld. Ezekre a számokra ma is emlékszem. Azt hiszem, ez az egyik oka annak, hogy a kisgyerekek ennyire szeretik a csillagászatot. Mert a csillagászat óriási dolgokkal foglalkozik. A dinoszauruszok is azért oly kedvesek a kisgyerekek szívének, mert hatalmasak. De a bolygók és a csillagok még a dinoszauruszoknál is sokkal nagyobbak - így aztán a csillagászatot választottam. Nagyon hosszú ideje foglalkoztat a világegyetem vizualizációja. Tinédzserkoromban úgy gondoltam, hogy ha egy kocka felszínére vetítenénk ki az éggömböt, az különösen elegáns megoldás lenne, hiszen akkor a körök egyenek vonalakká válnának, és hat csillagtérképet kapnánk, amelyek az éggömböt praktikus módon északi cirkumpoláris, déli cirkumpoláris, nyári, őszi, téli és tavaszi csillagokra osztanák fel.

Mutass kevesebbet