Az utcafront és az öregember (dedikált)

Az utcafront: valahol a Vízivárosban, tárgyakkal, alakokkal, történetekkel - történelemmel. Az öregember: bélyeg-, lepke- vagy éppen kagylógyűjtő. Apró. Mások által figyelemre sem méltatott dolgok hódolója. Akárcsak a kötet szerzője, aki maga is gyűjt: tárgyakat, alakokat, történeteket, történelmet. Retro-líra nosztalgia nélkül? Nem-urbánus városi költészet? Képes Gábor versei ezredfordulósak, tehát voltaképpen: századelejiek. Csupán az évszázad változott, de az sem nagyot, hiszen a tabáni sétákat, a bölcsész-presszókban elcsípett beszélgetéseket, a keleti autópark kiszolgált példányait bátran datálhatnánk pár évtizeddel korábbra (de akár későbbre is). Nemzedéki líra - de melyik nemzedéké? Az épp aktuális huszonvalahányasoké, s mindenkié, aki volt valaha is huszonvalahány. E sajátos csereszabatosság teszi kortalanná a kötet korfüggő (értsd: nagyon is mai) megszólalásmódját, melyben - az iskolázott költőiség mellett - ott bujkál a táncdal, a sláger, a sanzon. „Semmi romantika pátosz csak az az átkos "Halál" - mondja a versbéli én, bár tudja (ahogyan mi is): mindkettőből kijut bőven. Lesz romantika. Lesz pátosz. És persze a végén egy icipici halál.

Mutass kevesebbet