Az utolsó átváltozás

A halál megváltoztathatatlan, de viszonyunk hozzá megváltoztatható, s ebben lehet és szükséges az embereknek segíteniük egymást. Úgy vélem, ember és halál kapcsolatának jobb megértésében valamennyiünk számára segítséget kínálhat az etnothanatológiai, folklorisztikai vizsgálat, amely egy sajátos kultúrájú társadalmi nagycsoportnak - a magyar parasztságnak - a haldoklóról, a halálról s a halottról kialakult tudását szándékozik feltárni. Jól tudva azonban, hogy a sokgyermekes, ám rendkívül magas gyermekhalandóságú, a szabadföldi munkában nemcsak megrokkanó, hanem belőle életkedvet és kitartást is merítő, betegeit azonban végül is - a szó mai értelmében - nem gyógyító paraszti társadalomban más a halál élménye és társadalmi lebonyolítása, mint korunk betegségorientált, túlgyógyszerezett és nyugdíjas-domináns világában. írásomban igyekeztem megvilágítani azokat az égető hiányokat, amelyeket a halálra készülőkkel, haldoklókkal és hozzátartozókkal kapcsolatban munkám során - a magánéletben és az egészségügyi szolgáltatás keretei között - tapasztalhattam. Abban a reményben írok, hogy nemcsak hiteles néprajzi megközelítést nyújtok a választott témáról, hanem e más kultúra vizsgálata során talán találhatok néhány olyan támpontot is, amely korunk emberét segítheti a mulandóság gondjában. Ebben az örök gondban, amellyel az ember ma - nem közösségi, hanem intézményesített körülményei folytán - menthetetlenül magára marad. Ez a kötet szervesen illeszkedik korábban megjelent könyveimhez: a Magvető Könyvkiadó által gondozott s 1981-ben kiadott A halál tükrében című etnothanatológiai esszéhez, amelyben korunk emberének a mulandósághoz fűződő viszonyát igyekeztem megismerni, valamin a Temetők művészete című tanulmányhoz, amely a Corvina Könyvkiadó jóvoltából 1983-ban került az olvasók kezébe.

Mutass kevesebbet