Az utolsó hullám / Hullámtörők / Béklyók és barátok

A Hármaskönyv az író három nagy sikerű önéletrajzi regényét: Az utolsó hullám-ot, a Hullámtörők-et és a Béklyók és barátok-at foglalja egybe. A trilógia nem csupán egy emberi és írói tapasztalatokban gazdag, fordulatos életpálya - mely a tízes évek Kolozsvárjától napjaink Budapestjéig ível - mindvégig szellemes, plasztikus "élménybeszámolója", hanem századunk magyar társadalmának látványos és nagyszabású körképe is. Hiszen ezek a látszólag nagyon is személyes sorsot, életutat vizsgáló írások valójában sohasem csak egyedi élményeket tükröznek, hanem a két háború közötti polgárság életformáját ábrázolják és elemzik, a "beteg valóságérzék"-ből fakadó, az öncsalásokra, "talmi alibikre", képmutatásra berendezkedő, cselekvésképtelen vagy irreálisan cselekvő "középosztály" anakronisztikus voltára mutatnak rá. Ebből az osztályból, amelynek tagjai sem magánéletükben, szerelmeikben, sem a közügyekbe nem képesek őszintén mérlegelni és felelősségteljesen, józanul dönteni, az írónak önmegvalósítása érdekében ki kellett szakadnia, s tudatos művészi szándék eredménye, hogy jellemének fejlődésrajza e letűnt korszak hiteles és szigorú kritikájává válik. Az önéletrajzi ciklus harmadik darabja, a Béklyók és barátok már a felszabadulás utáni időkbe kalauzol el. A front és a hadifogság poklát megjáró író úgy érzi, a szervezés, az építés lehetőségével "eljött az ő ideje", ám a hamarosan kibontakozó személyi kultusz egyre nyomasztóbb légkörében alkotói szándékai mindinkább meghiúsulnak. Mikor e korszak torzult irodalmi és közéletéről mulattató, olykor már-már abszurdnak tűnő szatírát ír - éppúgy, mint korábbi műveiben -, az értelmes emberi élet ügyének szolgálata vezeti. Az utolsó hullám, a Hullámtörők, a Béklyók és barátok első ízben jelenik meg együtt, s egymásmellettiségükben bontakozik ki igazán, hogy e regények századunk magyar társadalmának "emberi színjátékát" mekkora megjelenítő erővel rajzolják meg.

Mutass kevesebbet