Az utolsó töltény 2.

Sokan ​mondták már a szemembe, még többen a hátam mögött, hogy az írásaimban csak egy igazán szürke és érdektelen figura szerepel: a saját személyem. Én sem sokat képzelek magamról, egy dolgot azonban nehéz volna elvitatni tőlem: életem eddigi 70 évébe a Sors legalább 700 évre elegendő Történelmet zsúfolt bele. Csak címszavakban felsorolva: láttam a Horthy-fasizmust, a világháborút, a gettókat, a Rákosi-diktatúrát, az 1956-os felkelést, a szovjet páncélosok bevonulását, Kádár János országlását, a rendszerváltást és napjaink teljes anarchiáját. Többnyire fellázadtam a passzív elszenvedő szerepe ellen, ezért sorsom a Színművészeti Főiskolától a kazánszerelő brigádon, a komlói bányán, az aszódi javítóintézeten és számos más állomáson vezetett át. Hivatásomnál fogva ismertem és ismerem az irodalom és a politika világát is, valaki megtisztelt azzal a megjegyzéssel, hogy én találkoztam a legtöbb emberrel egész Magyarországon. Az utam lassan kifelé vezet a világból. Általában az érkező szokott ajándékot hozni, most én, a távozni készülő nyújtok át egy „prezent”-et: önéletrajzom első két kötetét, mely harmincéves koromig foglalja össze a velem történteket – haraggal és vállalt elfogultsággal a nagyobb rész érdekében. Szereplőimet nem bújtatom kezdőbetűk fedezékébe, a saját nevükön jelennek meg. Ha lesz erőm, talán még folytatom.

Mutass kevesebbet