Az utópia szelleme

Nehéz kifürkészni, hogyan is fest belülről ezeknek a korsóknak a sötét, tágas hasa. Alighanem jó volna rájönni erre. A makacs, kíváncsi gyermeki kérdés újra fölötlik. […] Minden, amit valaha szeretettel és szükségképp alkottak meg, a maga saját éltét éli, idegen, új területre tör be, és velünk tér vissza, megformáltan – amilyenek mi elevenen nem lehettünk –, földíszítve valamifajta még ha csak alig is látható jellel, önmagunk pecsétjével. Hogy hosszú, napsütötte folyóson járunk, amelynek végén ajtó, és azon belátni, itt is azt érezni – mint a műalkotásnál. Ez nem az, a régi korsóban nincs semmi önmagában vett művészi, de legalább így kellene kinéznie minden műalkotásnak, hogy műalkotás legyen.

Mutass kevesebbet