Az üzenet

Részlet a könyvből: Szombat este; az óriási külvárosi utca tele a lámpák kormos és vörhenyes sugárzásával a ritkás, jéghideg ködben, a nyirkos fagy szinte görnyeszt, de mégis, mint valami megbűvölt, ma negyedórát ácsorgok a Kovács-féle étkező sárgásán égő ablakai előtt. Az elhagyottság, amiben hónapok óta élek, most már nemcsak magány, hanem neuraszténia is; valaha azt hittem, romantika fiatal írónak lenni, fiatal írónak, aki előtt a Karriér tüzes, tündöklő ívei égnek, de ma már tudom, hogy csak keserűség, gőg és fájdalom. Ott ülök naphosszatt és féléjtszakákon át a gyengén fűtött vaskályha és egy zsúfolt íróasztal mellett, a mennyezetről lelógó villanykörtét madzaggal odahúzva, s ez az éles és mozdulatlan fény ég felettem, nem a Karriér, néha pár pengő érkezik az írásaimért s a fillérek törtrészeiig be kell osztanom a következő hetekre: hát főzök és magam sütök szalonnát és sokszor napokon át nem mozdulok ki a dac és elhagyatottság e szigetéről. Vájjon kiheverem-e azokat a lelki és idegzeti sérüléseket, amiket így szerzek, bezárva a parányi hónaposszoba és a nyomorúság ketrecébe, néha egészen összetörve a láthatatlan rácsokon. És néha nem bírom tovább, kivágyom innét fényre, füstre, zsúfoltságra, ételszagra, emberekre, melegségre. És igen: enni is!...

Mutass kevesebbet