Azok a régi, szép idők

Kedves Atyámfiai! Hálás olvasóimat, odakint a nagyvilágban, nem nagyon érdekli majd: halálos pontosan másoltam-e le ezekre a lapokra a valóságot. Nekik Guszti néni - helcuba! De hogyan álljak meg a ti színetek előtt, drágalátos atyámfiai...? Mi lesz, ha úgy találjátok, hogy egy történetet, amely Guszti nénivel esett meg, Wieke néni nyakába sóztam? Mi lesz, ha felfedezitek, hogy apám szájába egy vadonatúj anekdótát adok, amelyet okvetlenül csak én fundálhattam ki? Mi lesz, ha rájöttök, hogy feljegyzéseim végén nagymamát nem éppen a családi hagyomány szerint festettem le?... Ugy, nem ítéltek majd el? Nem beszéltek rólam úgy, mint a hazugok hazugjáról, aki lelkiismeretlenül meghamisítja a szent családi legendákat? Köszönni fogtok-e ezek után az utcán? Válaszoltok-e majd leveleimre? Remélem, nem lesztek kőszívűek! Mert ha vétettem is a részletekben, hűséges maradtam az egészhez! Ha egy-két dolgot az ujjamból szoptam is, bízom benne, hogy képességeimhez mérten, helyesen ábrázoltam az események lényegét. Sőt, egyenesen azt hiszem, hogy csak azért merhettem meghamisítani az apró-cseprő epizódokat, mert hű voltam a valósághoz. Én így láttam szüleimet, testvéreimet, így láttam az egész rokonságot, ismerőseinkkel egyetemben! Ti másként láttátok őket? Hát rajta, gyorsan írjatok ti is egy könyvet! A magam, könyvét azért mégis szeretni fogom: - a gyerekkor elmerült paradicsomából int felém üdvözletet! Hű fiatok, testvéretek, unokaöcsétek, bácsikátok és sógorotok, aki egyszer talán még nagyapátok is lesz,

Mutass kevesebbet