Ázsia, Ausztrália és Óceánia földrajza

Az ELTE Eötvös Kiadó jóvoltából ezúttal a kontinensek, nagytérségek regionális földrajzát tárgyaló felsőoktatási tankönyvek harmadik kötetét veheti kezébe az Olvasó. A formálódó sorozat - a másfél évtizede megjelent, tartalmilag már igencsak elavult egyetemi tankönyvekhez hasonlóan - ezúttal is a világgazdasági erőterek tagolódásának rendjét követi. Az első két kötet - Európa, valamint Afrika és a Közel-Kelet regionális földrajza - a mi kontinensünknek és a hozzá szorosan kapcsolódó félperiferikus-periferikus nagytérségeknek a geográfiáját vázolta fel; ennek a könyvnek a tárgyát pedig az utóbbi két-három évtizedben a japán centrum köré szerveződött hatalmas erőtér képezi, amelynek szerves részét alkotja Ausztrália-Óceánia is, és amelybe legfeljebb Dél-Ázsia meglehetősen zárt, a nagy központok "triádjától" egyenlő távolságot tartó állami nem illeszkedtek még be. A fentiekből látszik, hogy a kötet tömör címe ezúttal is némi pontosításra szorul. Bár könyvünk mind természet-, mind pedig társadalomföldrajzi szempontból bevezető áttekintést nyújt az egész ázsiai kontinensről, a korábban már tárgyalt közel-keleti térség, valamint az önálló kötetet kívánó FÁK-tagállamok részletes jellemzésébe már nem bocsátkozik. Mivel Ázsia lakosságának több mint 90 %-a a jelen kötetben ismertetett országok, régiók területén él, a földrész nevének kiemelés a könyv címében mégsem indokolatlan. A geográfus hallgatók, a leendő és aktív földrajztanárok felkészültségének - de talán nem túlzás azt állítani: a XXI. század közműveltségének is - nélkülözhetetlen eleme egy olyan átfogó világkép, amelynek keretei közé a Föld különböző részeiről ránk zúduló új információk beilleszthetők, és amely lehetőséget kínál a hazai természeti jelenségek és társadalmi folyamatok globális összefüggéseinek megértéséhez.

Mutass kevesebbet