
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 5 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Vállalata 1906-os kiadása alapján készült reprint kiadás. A feladat, amelyre vállalkozom, nem könnyű. A forrásanyag, amelyből a Babylonia és Assyria történetének megírásához szükséges adatokat merítjük, napról-napra nagyobbodik és még alig használták ki eléggé a meglevő anyagot, máris újabb járul hozzá. Sőt még ama lehetőség is fenyegeti a szerzőt, hogy könyve, még mielőtt a sajtóból kikerülne, újabb korszakalkotó felfedezésektől megelőzve megjelenése pillanatában már elavultnak tekinthető. Az összes kultúrállamok részt vesznek az emberiség legrégibb történetének kiderítésére irányuló törekvésen és tudományos expedíciókat küldenek ki, hogy a Nílus partján és a két folyam országában elterülő romhalmazokat fölássák, a talált kincseket a megfelelő múzeumokban elhelyezzék és a tudományos kutatás számára hozzáférhetővé tegyék. Csak mi nem veszünk részt e nemes versenyben, csak mi, akiket pedig legelső sorban érdekelhet, hogy az emberiség szellemi életének és kulturális tevékenykedésének e legrégibb központjai tudományos szemlélődéseinek tárgyaivá tétessenek. Mert ha a sumír nyelvnek a nagy ural-altaji nyelvcsalád egyes ágaival való rokonságának vitás kérdését illetőleg végeredményünk még fölötte kétes, talán tagadó is, mindazonáltal kötelességünk e kérdéseket közelebbről tárgyalni, vagy legalábbis nem szabad e kérdések elől kitérnünk. Mindenesetre a kelet ókori lakóinak kultúrelemei és a mieink között sok érintkezési pontra akadunk, és már ez a körülmény is kívánja, hogy Babylonia és Assyria történetének a mi irodalmunkban is hely adassék.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632060008 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Zikkurat könyvek |
| Kiadó: | Zikkurat |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Debrecen |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 370 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Művészetek / Szobrászat / Művészetek / Építészet / Történelem / Ókor / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Néprajz |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről