Badacsonylábdihegyi fényképeskönyv 1900-1970

Keszthelyen és Füreden kívül nemigen volt üdülésre alkalmas hely a Balatonon a XX. század elejéig. A tengernyi tó jó kétszáz kilométeres partja addig a halászok, révészek, jégvágó, nádarató, csordaitató parasztok munkaterülete volt, csak az 1900-as, majd az első világháború utáni években kezdtek megnyílni így-úgy rendezett fürdőhelyként, fövenyként az odalátogató vendégek számára. Még ma is gyakran találkozhatunk olyan Balaton-parti falusiakkal, akik nevetve árulják el: életükben nem fürödtek a tóban. A somogyi part a kanizsai vasúti fővonal jóval korábbi megnyitásának (1863) köszönhette előnyét az északi oldal településeivel szemben: a Tapolcáig vezető vonal csak 1909-re épült meg, addig mindössze a révfülöpiek alapítottak fürdőegyletet a zalai tóparton 1899-ben. A Badacsony szelíd lankáin elnyúló Lábdihegy az 1920-as évek elejétől vált a pihenni, felüdülni vágyók célpontjává. Vízpartján akkor még csak néhány deszkakabin és egy fából készült bejáró – stég – szolgálta a fürdőzőket. 1931 júliusában lelkes helybeliek megalapították a Badacsonylábdi Partszépítő és Fürdőegyesületet. Az elnök Debreczenyi Gyula plébános lett. A következő két nyáron – az alapító okiratnak megfelelően – elvégezték a modern strand tereprendezését, a szükséges fásítást és a komfortot szolgáló munkálatokat. Egy 1937-ben készült légi felvételen már komoly partvédelemmel, mólóval, csónakkikötővel, árnyas ligettel rendelkező strand látható. A lábdi polgárok kedves fürdőhelyének szomorú utótörténete, hogy 1945 után az állam Tapolcának adta a használati jogát, amely a várostól a honvédséghez került. Most már honvédség sincs, de a község mégsem kapta vissza elkommunizált tulajdonát. Történetünk apropóját az adja, hogy a nyáron napvilágot látott egy érdekes és szép könyv, amely Badacsonylábdihegy, a vele összenőtt Tördemic – no meg a Badacsony szőlőhegyének – históriáját nyújtja át az olvasónak. Írója és szerkesztője Cser Imréné Péterffy Éva, maga is régi lábdihegyi patrióta család tagja, aki történészeket és kiadói szakembereket zavarba ejtő alapossággal és remek stílusban dolgozta fel a helytörténeti forrásokat, emlékeket. Pontos ismertetést kapunk a régmúltról, a középkori alapítású települések fejlődésének – és hányattatásának – tényeiről, az újabb korokhoz közeledve mind több részlettel, a mához vezető fejleménnyel. Szó esik a könyvben a badacsonyi szőlészet-borászat történetéről, a régi hegytörvényekről, Ranolder püspök XIX. századi alapításairól és pincészetéről, a tavi halászat és hajózás múltjáról és fejlődéséről, a nevezetes geológiai látványosságokról és a vulkáni eredetű bazaltkőzet bányászatáról, amely sokáig kenyeret adott a falvak szegény családjainak. Megismerkedhetünk a vasút és az állomás építésével, régi mindennapjaival, és sorra látogathatjuk a vidék becses épületeit, a híres, védett műemlékeket és az ismeretlen, ámde értékes, megmentésre váró ódon házakat, pincéket, nyaralókat. Köztük a mostoha sorsú Rodostó turistaházat, Herczeg Ferenc egykori nyaralóját és Tatay Sándor hagyatékát. És persze, nem utolsóként, találkozhatunk e kitűnő, országos hírű írók és más személyiségek szellemi és tárgyi emlékeivel, a tisztes, áldozatkész helyi polgárok, iparosok és értelmiségiek keze munkáival, szellemi produktumaival. E könyv 152 oldalán 174 régi fotó és dokumentumértékű kép teszi rendkívül élvezetessé és hasznossá a szerencsés olvasó időtöltését.

Mutass kevesebbet