
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 12 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A történelem viharai által oly sokszor megtépázott, ám hitében, élni akarásában megacélosodott nánai emberek régóta dédelgetett álma vált valóra e könyv megjelenésével. Ünnep ez mindannyiunk számára, amely egyben összekapcsolódik Szent Anna templomunk felszentelésének 175 éves évfordulójával. A Veress D. Csaba történész által írt monográfia páratlanul gazdag forrás- és ismeretanyagot tár elénk. E könyv olvasása során felelevenedik a Bakony lankái közé zárt, Gaja patak által szegélyezett kis falunk, - Bakonynána történelmének szinte minden mozzanata. A rendkívül gazdag és értékes képanyaggal kiegészült kötet segítségével hosszú utazásra indulhatunk múltunkba. E könyv hiteles és méltó emléket állít a múltnak, de egyben felelősséggel tölt el mindannyiunkat, hogy a jelen és jövő méltó legyen a nánai múlt értékeihez. Az itt élő embereken túl szól mindazokhoz, akik kíváncsiak egy önmagára találó, fejlődő és nemes célokat maga elé állító közösség múltjára, jelenére. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik meg kívánják ismerni falunk hiteles történelmét és mindazoknak, akiket magánéletük vagy a történelem viharai elszólítottak, de szívük még ma is gyorsabban dobog, ha egykori szűkebb hazájukra, Bakonynánára gondolnak. A kön3rv elolvasása után színes és gazdag múltunkat felelevenítve méltán lehetünk büszkék községünkre. Köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik fáradhatatlan munkájukkal, támogatásukkal hozzájárultak e könyv közzétételéhez.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963202480X |
|---|---|
| Kiadó: | Bakonynánai Községi Önkormányzat |
| Kiadás éve: | 2002 |
| Kiadás helye: | Veszprém |
| Nyomda: | OOK-Press Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 848 oldal |
| Nyelv: | magyar, német |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Idegennyelv / Nyelvek / Német / Történelem / Helytörténet, Honismeret |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.