Balaton

Korszellemet idéz a hosszú cím: a Balatont így reklámozták 1905-ben. Azt a kort jelenítik meg a képek és a szavak is ebben a könyvben. A felvételek többségét a Balaton társadalomtörténetének, természet- és néprajzának kutatói, kisebb hányadát hivatásos fényképészek és amatőr emlékképgyűjtők készítették. Képeikről kétféle arc tekint ránk: egyik a tóhoz kötött, azzal úgy-ahogy boldogulni kész „balatoni ember" arca, másik a „forgó idegen"-é, aki itt minden áron jól akarja érezni magát. A fényképek általában az utóbbinak - vagyis az idegenforgalomnak, a fürdővendégnek - való elkötelezettségből születtek, de van bennük nosztalgikus elem is: vágyakozás valami „csodaszép békesség" után, aminek vonzereje önnön végzetét rejti. Ez a végzet a „nemzetgazdasági érdek" fogalmában öltött testet, és a balatonmelléki életviszonyok természetes változását sürgető, civilizációs kötelességnek igyekezett feltüntetni. Így tett a föld- és néprajzkutató Sziklay János is, aki A Balaton és vidéke címmel, 1890-ben kiadott könyvében nem győzte hangsúlyozni, hogy „egy vidéknek ékes külseje már magában is olyan tulajdonság, melyet nemzetgazdaságilag értékesíteni lehet". „Vajha megérhetném - írta -, hogy munkámnak ama része, mely a jelenlegi állapotokkal foglalkozik ... mihamarabb a múlté lenne. Hogy megváltoznék rövid idő alatt minden ... sétány foglalná el a szebb öblök nádasait, modern épületek sorakoznának egymás fölé a lankákon, s ne beszélhetne a tárcaíró csupán a víz fodrait bíborra festő napsugárról ...hanem zengné a vidám élet krónikáját, a munka diadalát, s a fényt, gazdagságot, mely nélkül a Balaton vidéke mindig egy bájos arcú hamupipőke marad, holott a vidékek fejedelmei közt van helye."

Mutass kevesebbet