Baló József patológus professzor és iskolája

A szerzőről Baló professzor, az akkori Budapesti Orvostudományi Egyetem I. sz. Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetének igazgatója 1950-ben, a szigorlaton hívta meg intézetébe. Évek során a néhai Juhász Jenő mellett legközelebbi munkatársává vált a kísérletes daganatkutatásban. Számos munkát közöltek egyes gyógyszerek daganatkeltő hatásáról, így például az izonikotinsavhidrazid (INH) rákkeltő tulajdonságának felismerése hármuk nevéhez fűződik. A szerző az ötvenes években kezdett foglalkozni az elsődleges májrákkal. Kísérletes vizsgálatait Lipcsében kezdte el 1961-ben, és eredményeit kandidátusi értekezésében 1966-ban összegezte. 1968-ban elnyerte a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) E. Roosevelt-ösztöndíját, és egy évig Londonban a Chester Beatty Research Institute-ban a májrákképződéssel foglalkozott. 1970/71-ben az Országos Munkaegészségügyi Intézet Kísérletes Patológiai Osztályát, 1971 és 85 között a László Kórház Kórbonctani Osztályát vezette. Doktori értekezésében az emberi májban károsító hatásokra bekövetkező elváltozásokat foglalta össze 1978- ban, és lett a SOTE c. egyetemi tanára. 1986 és 1996 között tanszékvezető egyetemi tanárként az Orvostovábbképző Egyetem Kórbonctani Intézetét irányította. 1999-ben, visszavonulása évében lett a SOTE Professor emeritusa. Azóta a jogutód intézmény, az Országos Gyógyintézeti Központ Patológiai Osztályán szaktanácsadó. Közel 180 dolgozat, 9 könyvrészlet és 2 könyv szerzője. Közéleti ténykedésének (főigazgató-helyettes, kari dékán, a Magyar Patológus Társaság, illetve a Patológus Szakmai Kollégium elnöke stb.) elismerését jelzi több kitüntetés és díj (Kiváló Orvos, Markusovszky-, ill. Batthyány-Strattmann-díj, Baló József és Gerlóczy Zsigmond, továbbá Felsőoktatási Emlékérem stb.). A magyar-angol kapcsolatok kiépítéséért 1994-ben a Pathological Society of Great Britain and Ireland - mindmáig egyetlen magyar - tiszteleti tagjává választotta. Jelenleg is tagja az ETT Kutatásetikai Bizottságának. A könyvről Kendrey professzor - aki a Baló-iskola legidősebb tagja, és a „Tanárral" leghosszabb ideig szoros kapcsolatban dolgozó tanítvány -, ezzel a monográfiával szeretne emléket állítani a XX. század egyik legmarkánsabb patológusának. Baló professzor életútjának állomásait (Budapest, Szeged, Budapest) a családi háttértől az egyetemi és fiatal orvosi éveken át az egyetemi tanárságig és rektorságig tárja az olvasó elé. A leírásból egy valóban sokoldalú, karizmatikus egyéniség képe rajzolódik ki. A szerző a munka első, „objektív" részében saját irodalmi tanulmányaira hagyatkozott, de ezeken túl munkájához a legnagyobb segítséget (írások, levelek, fényképek stb.) a nagyon sikeres orvos fiútól, Baló-Banga József Mátyás bőrgyógyász professzortól kapta. így kísérelte meg felvázolni a „Baló-portrét" az iskolateremtő tanárról, a közéleti személyiségről, a rendkívüli kutatóról és a történelmi sorsfordulókon meghurcolt tanártársa, Rusznyák István mellett kiálló, az egyetem javait védelmező, bátran fellépő, példaképpé vált magyar emberről. A könyv második, budapesti része már „szubjektív" olyan értelemben, hogy azon évek jó részét a szerző már közvetlenül élte meg. Így mutatja be Balónak az Akadémiához fűződő viszonyát, a Kossuth-díj elnyerését a tudós feleséggel, Banga Ilona professzor asszonnyal. Vázolja egy orvosegyetemi intézet hétköznapjait, a tanítványok kiválasztásának módszerét és a kutatói képességek kibontakozásának lehetőségét a diktatúra korában. Rámutat arra, hogy Baló professzor - mai szóhasználattal élve - egy „euroatlanti" személyiség volt, jóllehet ez a fogalom akkor még nem is létezett. A munka végén a nyugállomány évei, a végső nyughely, a tanítványok névsora található, majd szó esik arról a példaértékű magatartásról, ahogy a magyar patológusok Baló József emlékét ápolják. A tanulmány így részét képezi annak, amit a közelmúlt magyar orvostörténelmének tekinthetünk.

Mutass kevesebbet