
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Táblái kissé karcosak.
263
hűségpont
Hogy működik az alku?
Előszó: Magyarország építészeti arculatának egyik fő meghatározója épített örökségünk azon része, amely az Osztrák-Magyar-Monarchia idején keletkezett. Ezt a kort az erőteljes gazdasági fejlődés és kulturális pezsgés jellemezte. A prosperitás igényelte a modern pénzügyi szolgáltatásokat, sorra alakultak a bankok és a takarékpénztárak. A bankszakma presztízse egyre növekedett és a bankárok meg is akartak felelni a társadalmi elvárásoknak, ez többek között abban is megmutatkozott, hogy méltó székházakat építtettek, legismertebb épületeik ebben az időben jöttek létre. Ezek a paloták egyszerre hagyományőrzők és modernek. Az építész feladata volt kifejezni a stabilitást és az erőt, amelyet egy szilárd bank sugároz, ugyanakkor meg kellett teremtenie azokat a feltételeket, amelyeket ma természetesnek veszünk. Az új iparág elvárásai nehéz feladat elé állították az alkotókat, esztétikai, biztonsági és logisztikai igények sorát kellett úgy kielégíteni, hogy egyik terület se szoruljon háttérbe a másik rovására. A korabeli szaksajtóban jól nyomon követhetők azok a viták, amelyekben a trezorelhelyezést, a pénzcsarnokok kialakításának, az irodák elhelyezésének problémáit tárgyalták a szakemberek. A magyar építészek megértették az idők szavát és megfeleltek a kihívásoknak. Erre talán azt egyik legszebb példa a Magyar Nemzeti Bank épülete. Az akkori építtető, a monarchia jegybankja, az Osztrák-Magyar Bank nyolc igen neves osztrák és ugyanennyi híres magyar építészt kért fel a tervpályázatra, s az első díjat Alpár Ignác nyerte el, az ő tervei alapján készült el a ma is központi bankként működő épület. A győzelmet a korabeli magyar sajtó igen büszkén ünnepelte, de mindez arra is fényt vetett, hogy a századfordulóra már teljes vértezetükben mutatkoztak meg a banképítés hazai mesterei. Munkáik építőművészetünk kiemelkedő emlékei, a pénz és a kultúra nagyszerű találkozásai. A pénz világa ma még kicsit idegen, kicsit misztikus honfitársainknak. Kulturális és gazdasági szempontból egyaránt fontos, hogy ez jó irányba változzon és az emberek bátrabban és hozzáértőbben közelítsenek a pénzügyekhez. Ebben segít, ha látják, a pénz szerves része a kultúrának. Ez a könyv éppen ezt az összefüggést mutatja meg.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632192680 |
|---|---|
| Kiadó: | Bristol 94 Rt. |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Érd |
| Nyomda: | Stádium Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 208 |
| Nyelv: | magyar, német, angol |
| Méret: | Szélesség: 21.00 cm, Magasság: 33.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Idegennyelv / Nyelvek / Német / Művészetek / Építészet / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Művészetek / Építészet / Épületek,építészettörténet / Közgazdaságtan / Idegennyelv / Nyelvek / Angol |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Nagyon szép és látványos könyv, szemet gyönyörködtető, minőségi fotókkal, nagy formátumú, szép kivitelben.