Bankett a Kék Szarvasban

Nagy napra készül a határszéli is helység előkelősége - az orvos, a gyógyszerész, a főintéző, a vámtisztek -, baráti körben ünnepli Bergen Antal állomásfőnök harminc éves szolgálati jubileumát. Az állam is jutalmazza a hivatalnoki hűséget, az ünnepeltet a polgári erények kiskeresztjével tüntetik ki. Ez a nap összegezi egy élet eredményeit, de ez a nap egyben a számadás napja is. A körülmények arra késztetik Bergen Antal állomásfőnököt, hogy kíméletlenül nézzen szembe eddigi életével, és tegye mérlegre eredményeit... A Bankett a Kék Szarvasban nem mai regény. Ismeretlen országban játszódik, soha nem hallott földrajzi és személynevek szerepelnek lapjain. Mégis, mint egy panoptikumban, megelevenedik benne a két világháború közötti magyar vidék értelmiségének élete, és a Bergen Antal életével együtt mérlegre kerül. Hogy mi az oka ennek az álruhába öltöztetett korhűségnek - amely minden kendőzésen átsüt, vádol és leleplez -, erről valljon az író saját szavaival. - A Bankett a Kék Szarvasban alakjain az álruha valóban inkább leleplez, semmint eltakar. Pontosabban úgy takar, hogy felhívja a figyelmet: nézz mögém! Ugyanez a, mondhatni, naiv inkognitó fedez és árulkodik Bilicse Péter szegényember című regényemben, melyet nemrégiben adott ki a Magvető, és Április című színművemben, amelyet 1934-35-ben játszott a Nemzeti Színház. Az álruha és álkörnyezet, írás közben, hogy úgy mondjam, szabad kezet biztosított, szüntette a feszélyezettséget. Ez az áttetsző műfogás - nem első persze és nem utolsó a hazai irodalomban, de más irodalmakban sem - fokozottabban rá is irányítja a figyelmet arra, hogy itt valami turpisság van. Ez az összekacsintás az olvasóval erősebben köti a történéseket helyhez és időhöz.

Mutass kevesebbet