
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
90
hűségpont
Hogy működik az alku?
A "Banktan" című könyv a főiskolai és egyetemi intézményekben tanuló, ezen belül különösen a B.A. képzés és a felsőfokú szakképzés hallgatói számára íródott. A könyv ajánlható még mindazoknak, akik szakterületük vagy érdeklődési körül szerint foglalkoznak a banküzem valamely területével. A könyv célja, hogy bemutassa a hitelintézetek banküzemi működését, a hitelintézetek általános jellemzői, illetve a szakosított és szövetkezeti hitelintézetek egyedi sajátosságai szerint. (Meg kell jegyezni, hogy e hitelintézeti formák közötti határok - a hitelintézeteknek a pénzügyi közvetítésben betöltött szerepének változásával - napjainkban mindinkább átértékelődnek.) Az I. bevezető rész a banküzemet a mai európai trendek által diktált feltételrendszerben helyezi el. A II. rész a banküzemi működés keretein belül a hitelintézetek alapításának és működésének felügyeleti szempontból is értékelhető feltételrendszerét, a prudens működés alapelveit ismerteti. Külön foglalkozik a banki szervezettel és hatáskörökkel, illetve a banküzem működési kockázatával és ennek kezelésével. A III-IV. részek a hitelintézetek által végezhető passzív, aktív és semleges bankügyleteket tekintik át. Ezeknek a fejezeteknek a tartalma kevésbé az ügyletek bemutatása, mint inkább annak a magyarázata: - miként valósul meg a banki forrásszerzés, - milyen feltételekkel vállal a hitelintézet kötelezettséget és utána milyen követelés-kezelési technikákat alkalmaz, továbbá - hogyan bonyolítja a gazdaság fizetési forgalmának jelentős részét, és végül - milyen típusú vagyonkezelést végez. A VI. rész foglalkozik azokkal a sajátosságokkal, amelyek a hitelintézeti szolgáltatások szűkebb körét kínáló szakosított és szövetkezeti hitelintézetek működését és szolgáltatói szerepét jellemzik. A könyv utolsó része a fogalomtár és a könyv megírásához felhasznált szakirodalom.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789636382353 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Bologna-könyvsorozat |
| Kiadó: | Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt. |
| Kiadás éve: | 2007 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Reálszisztéma Dabasi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 351 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.50 cm, Magasság: 23.50 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Tankönyvek / Egyetemi, Főiskolai / Közgazdaságtan / Közgazdaságtan / Pénzügy, Számvitel |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről