
(2 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 100 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A kötet, melyet most kezében tart az Olvasó, nem tankönyv, hanem sok-sok képpel illusztrált, igényes szellemi kalandot ígérő művészettörténeti barangolás a civilizációtörténet nagy korszakaiban. Egyfajta "útikönyv", mely segít tájékozódni több százezer év kultúrájában. Terjedelmi okokból nem törekszik - de nem is törekedhet! - teljességre. Kép és szöveg segítségével elsősorban a képzőművészet történetének maradandó emlékeit idézi, s ahol lehetséges, kitekint a társművészetekre is. Döntően az eurázsiai civilizációt szemlézi - az őskortól a 20. századig, a barlangfestményektől a modern építészetig. A nemzetközileg adott képanyag miatt a könyv viszonylag kevés hazai művészettörténeti emléket mutat be, de szövegben igyekszik utalni a legfontosabb magyar vonatkozásokra is. A könyvet hasznosan forgathatja minden általános és középiskolás tanuló, vagy gyermekének segíteni kívánó szülő. Jó kiegészítője, segédanyaga lehet a történelmi tanulmányoknak, gondolatébresztője házi dolgozatoknak, iskolai beszámolóknak, kiselőadásoknak. E kötet akkor éri el igazi célját, ha újabb barangolásra, kutakodásra készteti az Olvasót!
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639161942 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Barangolás |
| Kiadó: | Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft. |
| Kiadás helye: | Debrecen |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda Kft. |
| Borítótervezők: | Győri Attila |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 118 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 23.50 cm, Magasság: 34.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Művészetek / Festészet / Albumok / Művészetek / Általános Művészettörténet / Művészetek / Építészet / Épületek,építészettörténet / Művészetek / Szobrászat / Albumok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
A Barangolás sorozat egyik kötete, mely leginkább fiatal felsős vagy gimnazista korú gyerekek ismereteinek bővítésére ajánlom. A sorozat tagjai szépen illusztrált hasznos tudnivalókat tartalmaznak, rövidebb ismeretanyaggal, mely összeszedetten tartalmaz több tudásanyagot, mely alapként szolgálhat további kutatásra. Ajánlom. Ebben a kötetben a művészetek világában barangolhatunk. Szép nívós kiadás. Ajánlom.
Tartalom: Ősművészet3Egyiptom8Hellász16Róma26Román kor36Gótika41Reneszánsz49Barokk59Klasszicizmus69Romantika77Realizmus85Impresszionizmus9419. század10520. század111 Rövid ismertető, bevezetés a művészetek világába, gyerekeknek.
Az őskortól a 20. századig nyerhetünk bepillantást a művészetek világába, a megszokott csodás színvonalon, gazdag illusztrációs anyaggal, igényes kivitelben.