Barokk

A magyar művészet a reneszánsz korszakának nagyszerű virágzása után súlyos helyzetbe került. A török hódítás, az ország három részre szakadása, háborús pusztítások nehezebb feltételeket, az általános európainál hátrányosabb körülményeket teremtettek. Téves lenne azonban azt hinni, hogy ebben az időszakban a hazai művészetek teljesen kihunytak. Ha az emlékeknek jelentős része nem is maradt fenn, a XVII-XVIII. században is jelentős az építészet, a képzőművészet és az iparművészet Magyarországon. Külföldi és hazai mesterek vettek részt a főúri kastélyok, udvarházak, templomok építésében és művészi díszítésében, olasz, osztrák építészek, stukkátorok, szobrászok és festők honosították meg a XVII. század első negyedétől a barokk stílusirányzatot. A reneszánszot követő művészeti stílus, a barokk a XVI. század második felében bontakozik ki Itáliában, s a XVIII. század második feléig Európa uralkodó művészeti irányzata. Térhódítása a katolikus ellenreformációhoz, a megerősödő központi hatalomhoz kapcsolódik. Elsősorban az uralkodó, az egyház, a főnemesség érdekeit szolgálja, fokozatosan azonban a nemzeti törekvéseket is kifejezésre juttatja. A barokk művészetet általában a szenvedélyes mozgalmasság, a vonalak, formák elevensége, változatossága jellemzi. Meghatározó mozzanata a fokozott pompakifejtés, anyag- és színgazdagság, s az a körülmény, hogy az egyes művészeti ágak, építészet, szobrászat, festészet határai gyakran egybeolvadnak, elmosódnak.

Mutass kevesebbet