
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 880 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"Eszembe villant a kalamáris. Kezemet felemeltem, s az asztal sarkából többször a kalamárisba lőttem. Sikerült! Két lövésem a kupakba talált, s a kőajtó lassan csukódni kezdett. A testőr villámgyorsan, nagy ívben az asztallapra ugrott, alulról nem lőhettem rá, az asztal sarkán felemeltem a csuklómat, rúgott, s a fegyver kihullott a kezemből, utánakaptam. Ráhasalt az asztalra, sejtettem, mi a szándéka: alá akar lőni. A gomba alakú asztal lába körül megpördültem, és a másik oldalon lecsüngő bokáját megcsavartam. Nagyot üvöltött, revolveréből két lövést adott le, kiugrottam, bokáját nem eresztettem el, testét magam után vonszolva felkaptam a revolveremet: nagy erővel rántotta ki lábát, már nem tudtam a hasába rúgni. Ebben a pillanatban a másik fektéből kínlódva felemelkedett, s reám lőtt: a golyó a fejem mellett szisszent el. Szaladni kezdtem a sziklarés felé. Golyók üldöztek, lövések fütyültek utánam, lélekszakadva ugrottam egy résbe. Néhány lépés után a kis körpatak vizével találtam magam szemközt. S mintha gyorsított filmet látnék szemlátomást duzzadni kezdett. Csak most értettem meg: ennek a kis körpataknak több ága volt, és az a hivatása, hogy veszély esetén zsilipeit leeresszék, s a duzzadt víz megvédje, elzárja a barlangtemplomot. Ha a víz eltorlaszolja az utamat, azt hiszem ez lesz az első és utolsó "filozófiai bűnügyem".
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9632712943 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Rakéta Regénytár 4595. |
| Kiadó: | Magvető Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1980 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Sylvester János Nyomda |
| Borítótervezők: | Pécsi Gábor |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 166 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 9.00 cm, Magasság: 16.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.