Becsület és kötelesség 2.

Sok mindent megtudunk ebből a könyvből, amelynek forrásértéke vitathatatlan. Ám a legizgalmasabb élményt benne mégis maga az emlékeit közreadó főszereplő nyújtja: rendkívüli személyisége, őszinte hangja, a lapokról sugárzó szerénység, s egyszersmind határozottság, céltudatosság okán. Ez a könyv sok mindenről tudósít. Például arról, hogy milyen érzés negyvenegy év után hazatérni a kényszerű száműzetésből, hazatérni, ha már a világ számtalan országában megfordult az ember, ha látott szebbnél szebb tájakat, lenyűgöző, egzotikus, izgalmas városokat, csodálatos műemlékeket, lehet Párizs, Bagdad, Jeruzsálem szent földje, London vagy a második otthon, Portugália – mégis, hazatérni Budapestre májusban a gesztenyefák és orgonabokrok virágzása idején, mikor hirtelen minden olyannak tűnik, mint akkor, régen... Milyen érzés visszasodródni a múltba, újraélni a Gestapo-fogságot, a küszködést a megélhetésért, a nürnbergi tárgyalás izgalmát a idős kormányzó mellett, a megalázó sorban állást, a küzdelmet az új életet jelentő vízumokért, az otthonra találás örömét-nehézségeit, az aggódást az otthon maradottakért, az ország sorsáért... S vajon milyen ember az, akit Horthy kormányzó „sofőröm, belügy-, külügy- és pénzügyminiszterem” -nek nevez, aki haláláig szelíden-odaadón ápolja őt, aki ígéretéhez híven megszervezi a kormányzó újratemetését Kenderesen, aki a köztársasági elnöktől kapott kitüntetés átvételekor azokra gondol, akik nem lehetnek jelen, de 1944 októberében „ismeretlenül, elhagyatva, sokan származásuk miatt megalázva megállták a helyüket, és semmilyen kitüntetést sem kaptak”, aki Szubud nemzetközi segítőként a világot járja és enyhülést, nyugalmat, belső békét talál a latihánban... Gróf Edelsheim Gyulai Ilona, a „kiskormányzóné” emlékezik tiszteletre méltó őszinteséggel, finom humorral, bölcs megértéssel több mint ötven év örömeiről, fájdalmairól, csalódásairól, reményeiről.

Mutass kevesebbet