Belső utakon

Előszó helyett elmondanám, hogy 10 éves koromban apám elvitt Selva Raja Yesudianhoz, aki gyerekszemmel is rendkívül vonzó, Madrasból származó indiai volt, és akkoriban Budapesten élt és dolgozott mint jógamester. Attól kezdve úgy éreztem, hogy valami szellemi közöm van Indiához, és minden valószínűtlensége ellenére egyetlen percig sem volt kétségem abban, hogy amikor eljön az ideje, el is fogok jutni oda. 1971-ben újra visszatértem. Első alkalommal a jóga vonzáskörébe kerültem, a Delhi mellett működő Vishvayatan Yogaashramában, Swami Dhattatreya bramhacsári tanítványaként, majd nyolc év múlva, Bangaloréban a buddhizmussal kerültem kapcsolatba Sri Acharya Buddharakkita Theyre csöndes útmutatásai segítségével. Mindeme hatásokat nagy belső nyitottsággal vettem fel magamba, azzal a biztos tudással, hogy európai vagyok, az is maradok, és eszembe sincs hazámba visszatérve egy sok ezer éves távolkeleti kultúra és bölcselet külsőségeit utánjátszani. Meggyőződésem, hogy aki nem találja meg saját szellemi útját abban a kultúrában, ahová született, az a világ más tájain sem fogja meglelni. Hazatérésem után nagyon szerettem volna egy igaz könyvet írni arról, amit átéltem, méghozzá úgy, hogy kiderüljön belőle a számomra legfontosabb végkövetkeztetés: Minden út jó, ami elvezet valahova. Zsidóság, kereszténység, iszlám, hinduizmus, buddhizmus, taoizmus - és még sorolhatnám az emberiség világmegértési törekvéseit - mind ugyanazt tanítják, csak egy más kultúra más nyelvezetén, más szempontokat helyezve előtérbe, a szellemi fejlődés aktuális igényeinek megfelelően.

Mutass kevesebbet