Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

"Betyár" fedőnevű célszemély Bálint Sándor születésének 100. évfordulójára

"Betyár" fedőnevű célszemély - Bálint László - Régikönyvek
(0 vélemény)

Könyvünk a szegediek körében hallatlanul népszerű és országosan, illetve nemzetközileg is jól ismert és megbecsült Bálint Sándor professzorról, a néprajz tudományának egykori kiváló művelőjéről, a „legszögedibb szögediről" szól. Az ő neve és munkássága immár végérvényesen összefont a délalföldi nagyvárossal, Szegeddel és környékével. Az 1990 előtti kommunista diktatúrában Bálint Sándor ellenségnek tekintett, üldözött ember volt és legfeljebb megtűrt tudós. Életének volt ugyanis egy jelentős korszaka - úgy jó három, talán három és fél évtized amikor a szorgos mindennapjainak többnyire láthatatlan részévé vált a kommunista magyar államvédelmi, később állambiztonsági szolgálat hol csak lazán vett felderítő-ellenőrző, hol szigorúbb mélységi operatív feldolgozó tevékenysége. Az említett idő alatt a konspiratív megfigyelők csak elvétve bújtak elő a titokzatosság leplének takarásából. S ez a Bálint Sándor életét 1947-től jószerivel mindvégig elkísérő árnyoldal az, amelyről a szerző véleményt formál, az általa felkutatott, különböző forrásokból származó ismeretanyag alapján. Lassan másfél évtizede annak, hogy kezdetét vette a magyarországi rendszerváltozás, a kommunisták kőkemény, majd puhuló diktatúráját fölváltotta az alakuló demokrácia. A korábbi ideológiai és politikai akadályok elhárultak annak útjából, hogy méltóképpen ünnepelhető legyen a szeretett és nagyrabecsült keresztény tudós, a haláláig elkötelezett szegedi lokálpatrióta, Bálint Sándor születésének centenáriuma.

Kiadó:
Mikes Kiadó
Kiadás éve:
2004
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Co-Print Kft.
ISBN:
9638130555
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
131
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 16.50cm, Magasság: 23.50cm
Kategória:

Bálint László

Bálint László  további könyvei

Bajai Honpolgár 2001. szeptember XII. évfolyam 9. (131.) szám - Bálint László - Régikönyvek
legjobb ár
1956 a forradalom Szegeden és Csongrád megyében - Bálint László - Régikönyvek
30%
1 500 Ft 1 050 Ft (30%)
Antikvár könyv
Bajai Honpolgár 2001. október XII. évfolyam 10. (132.) szám - Bálint László - Régikönyvek
legjobb ár
Borkalauz 2006 - Rohály Gábor dr., Mészáros Gabriella, Bálint László, Léber László - Régikönyvek
60%

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...