Kosár gomb ikonKosár
Dezső László

Bevezetés a katonai lelkigondozásba 1948

Dezső László - Bevezetés a katonai lelkigondozásba 1948, Budapest 1998 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 350 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Az a könyv, amelyet az olvasó kezében tart, Dr. Dezső László, néhai tábori lelkész esperes alezredes hagyatékát tartalmazza. 1941-ben megírta és Pápán megjelentette „Bevezetés a katonai lelkigondozásba99 című műve I. könyvét, amelynek célja: bemutatni a magyar protestáns katonai lelkigondozás történetét, szervezetének kialakulását, az intézményes lelkészi szolgálat lehetőségeit és kötelességeit a honvédség körében. így a könyv elvi részében az egyház és a katonaság viszonyát vizsgálja. A történeti rész a katonai lelkészség múltjával, a protestáns tábori lelkészség intézményének létrehozásával, szervezeti felépítésével, végül az intézményszerű katonai lelkigondozás kérdéseivel foglalkozik. Már ebben az első könyvben jelezte - tartalom megjelölésével (7. oldal)-, hogy kéziratban és előkészületben van a II. könyv. Közben lezajlott a második világháború, ezt követőleg, rövid átmeneti időszak után Magyarországon alapvető társadalmi és politikai változások következtek be, s a tervek eredeti szándék szerinti megvalósítására nem került, nem kerülhetett sor. Dezső László azonban ennek ellenére nem tétlenkedett, sőt a tervezettnél többet is tett. 1948-ban elkészítette az 1941-ben megjelent I. könyv második kötetét, amelyet szükséges összekötő és kiegészítő résznek ítélt az (az immár első kötetnek minősülő, 1941-ben megjelent) I. könyv és az időközben ugyancsak elkészült II. könyv közé. Miután azonban ekkor már nem kedvezett a kor az anyag megjelentetésének, ezért (valószínűleg valamivel később) a debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában nyert elhelyezést, mint a szerző és családja (zárolt) letétje. Hasonló sorsra jutott az a megemlékezés, amelyet Dezső László 1957-ben Soltész Elemér református lelkész, egykori protestáns tábori püspök halála alkalmával írt és csatolt egyéb, függelékbe sorolt, részint másoktól származó kiegészítésekkel. Most eljött az ideje annak, hogy ez a hagyaték: a magyar protestáns tábori lelkészi szolgálat történetének fontos dokumentuma megjelenhessék. A kiadásra történő előkészítés, a sajtó alá rendezés nem tekintette és nem is tekinthette feladatának, hogy bármilyen változtatást eszközöljön az anyagon. A hagyaték értéke sokkal inkább abban van, amit Dezső László maga is mond a második kötet elé írt soraiban: „forrástanulmányt kívánunk nyújtani". Mi ma mindezt joggal megtoldhatjuk azzal, hogy páratlan, másutt fel nem található történeti dokumentum anyagot jegyzett fel, őrzött meg és hagyott ránk a szerző. A kiadásra történő előkészítés feladata abban állt, hogy a nem nyomdakész kéziratot, az egyes alkatelemeket gondosan rendbe rakja. Az alkatelemek értelmezése tekintetében nagy segítséget jelentett Virágh László református lelkész barátom, aki egykor (az 50-es években) Dr. Dezső László munkatársa volt a debreceni Nagytemplomban (mint később a 60-as években magam is). Ez a rövid összefoglaló bevezetés is csupán azt tekinti feladatának, hogy előzetes tájékoztatást, mintegy eligazítást nyújtson az olvasónak, mielőtt maga is közelebbről megismerkedik az anyaggal. Mit tartalmaz ez a hagyaték, a könyv, amit az olvasó a kezében tart? Az I. könyv második kötete elé Dr. Dezső László írt rövid bevezetést, amely így indokolja az | könyv folytatását és kiegészítését: „... az első kötet megjelenése (1941) óta eltelt sorsdöntő esztendők és a második világháború eseményei a katonai lelkigondozásban is változást idéztek elő. Részben szükségessé vált az I. kötetben csak érintett, vagy vázlatos adatok pótlása, kiegészítése, illetve bővebb kifejtése;" Ez a kiegészítő II. kötet a történelmi előzmények rekapitulálása után, a katonai egyházközségek, a Protestáns Egyházi Szervezet megalakulásával és működésével, majd a tábori gyülekezetek lelkigondozói helyzetének bemutatásával foglalkozik.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Kiadás éve:1998
Kiadás helye:Budapest
Nyomda:Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Nyomdája
Borítótervezők:Pap Klára
Kötés típusa:ragasztott papír kiadói borítóban
Terjedelem:139
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm
Kategória: Vallás / Vallási Irodalom / Egyéb

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Dezső László

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Dezső László további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Dezső László - Csíksomlyó képesalbum
Csíksomlyó képesalbum

Dezső László

Kiadás éve: 2013

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dezső László - Csíksomlyó képesalbum
Csíksomlyó képesalbum

Dezső László

Kiadás éve: 2013

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dezső László - Hazug Pista igazsága
Hazug Pista igazsága

Dezső László

Kiadás éve: 2012

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Telegdi Zsigmond,Dezső László - Általános nyelvészeti tanulmányok IX.
Általános nyelvészeti tanulmányok IX.

Telegdi Zsigmond,Dezső László

Kiadás éve: 1973

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dezső László - Csíksomlyó képesalbum
Csíksomlyó képesalbum

Dezső László

Kiadás éve: 2013

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Dezső László - Hazug Pista igazsága
Hazug Pista igazsága

Dezső László

Kiadás éve: 2012

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Telegdi Zsigmond,Dezső László - Általános nyelvészeti tanulmányok IX.
Általános nyelvészeti tanulmányok IX.

Telegdi Zsigmond,Dezső László

Kiadás éve: 1973

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
40%
Dezső László - Kalandozások a Gyilkostónál
hűségpont ikonAkár 68 hűségpont
Kalandozások a Gyilkostónál

Dezső László

Kiadás éve: 2009

ANTIKVÁR

900 Ft-tól

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu