Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Biológiai pokolgép

Biológiai pokolgép - Taylor, G. R. - Régikönyvek
(0 vélemény)

A korszakok korszakában élünk. Az utóbbi időben szinte évenként értesülünk valamilyen szenzációról, amely arra hívja fel figyelmünket, hogy valamilyen szempontból különös korszak a mienk. Ez az időszak a második világháború végével kezdődött, amely egyben az atomkorszak mindennél nyilvánvalóbb és fenyegetőbb kezdetét jelentette. Nem sokkal ezután beléptünk a világűr meghódításának korszakába, majd a nagy demográfiai robbanás korszaka vetítette ránk fenyegető árnyékát. Azóta egyre gyakrabban vagyunk tanúi az évszázad eseményének, eltekintve attól, hogy éppen futballmérkőzésről vagy egy esetleg jelentős felfedezésről van szó. Nincs tehát semmi csodálni való azon, ha az "utca embere" belefásul a sok szenzációba. Eközben a háttérben, csendesen és a nyilvánosság tudomása nélkül valami olyan forr, alakul, fejlődik, aminek a hatása, éppen azért, mert elkerülte a nyilvánosság reflektorfényét, rendkívül megdöbbentő és megrázó lehet. Napjaink technikai eredményei, a velük foglalkozó széles körű propaganda és népszerű ismeretterjesztés annyira leköti a figyelmet, hogy szinte alig marad az érdeklődésből egy szikrányi azokra a kísérletekre, amelyeket a különböző biológiai intézetekben végeznek. Pedig ezek jelentősége, és erre ma már sok jel utal, nem hosszú időn belül talán még a ragyogó technikai eredményeket is sokszorosan felülmúlja.

Fordítók:
Friedrich Péter
Borító tervezők:
Zsoldos Vera
Kiadó:
Medicina Könyvkiadó
Kiadás éve:
1973
Kiadás helye:
Budapest
Kiadás:
Második, változatlan kiadás
Nyomda:
Zrínyi Nyomda
Nyomtatott példányszám:
25.100 darab
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
245 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.00cm, Magasság: 23.00cm
Súly:
0.40kg
Kategória:
Előszó a magyar kiadáshoz 7
Lapzárta. A szerző előszava 13
Mit szánnak nekünk a biológusok? 15
Frontáttörés a biológiában
Biológiai szabályozás
Amíg nem késő
Szükség van-e szexualitásra? 29
Mesterséges inovuláció
A pete- és hímivarsejtek tárolása
Lombikbébi
Csecsemőgyárak?
A nemiség megválasztása
A termékenység szabályozása
Következtetések
A módosított ember 63
Az átültetés lehetőségei
A beszerzés forrásai
Törvényes-e?
Pillantás a kristálygömbbe
A félig mesterséges ember
Ki vagyok én?
Szükségszerű-e a halál? 99
Örökifjúság
A kitolt élettartam
A mélyhűtött ember
A társadalmi következmények
A felfüggesztett halál
Barát a szükségben
Levágott fejek
Új ész a régi helyett 133
Hangulatszabályozás
A memória-pálya
Intelligenciát mindenkinek?
A fájdalom legyőzése
A gondolkodás szabályozása
Az öröklődés mérnökei 165
A DNS-sztori
"Bütykölés" az öröklődéssel
Génsebészet
A fajnemesítés új módszerei
Családtervezés
A genetikai hibák kiküszöbölése
A génháború kísértete
Teremthetünk-e életet? 193
Víruskészítés
Az élet keletkezése
Sejtek készítése
Mi mikorra várható?
Következtetések
A jövő, ha egyáltalán lesz... 209
A biológia megjósolható eredményei
A különleges következmények
Társadalmi összetartás
A társadalom felbomlása
Prométheuszi helyzet
Biológiai nyomortanyák
A boldogság feltételei

Taylor, G. R.

Taylor, G. R.  további könyvei

20%
Hűségpont:
 
Kiadás éve: 1948
Antikvár könyv
1 500 Ft 1 200 Ft
akár 20%
Hűségpont:
 
akár 40%
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...