Bizánci művészet

A ​bizánci birodalom Justinianus halála (565) után már nem volt képes arra, hogy megtartsa a nagy császár hódításait. Veszedelmes ellenfelei támadtak nyugaton és keleten egyaránt: Itáliába a longobárdok törtek be (568), keleten a bizánci császárok súlyos harcokra kényszerültek a perzsa, majd az arab birodalommal – VII. századtól pedig már a bolgár birodalom is veszélyezteti Bizánc hatalmát. A VIII. század elején Justinianus birodalma csaknem egyharmadára csökkent. A VII. század közepén megindul Bizáncban a feudális rend kialakulásának folyamata, amely a XI. század végéig tart. Az uralkodó osztály különböző csoportjai közt dúló harcok a VIII. század elején a birodalom súlyos belső válságához vezettek. Ezzel egyidőben, a szabad közösségek és a kisbirtokosok földjeinek elfoglalásával nagyon megerősödött az egyház, különösen a kolostori nagybirtokok hatalma. Az isauriai dinasztia (717-820) által hatalomra jutott katonai arisztokrácia a maga kezébe akarta összpontosítani nemcsak politikai, de a gazdasági élet irányítását és így természetesen összeütközésbe kerül az óriási javakkal rendelkező kolostorokkal. Ez a gazdasági harc, amelyben a kolostori birtokoktól függő néptömegek az uralkodóház mellé állottak, vallási harc formájában bontakozott ki: a császárok, különösen III. Leó és fia, V. Konstantin, a csodatévőknek hitt szentképek (ikonok) és más kultikus tárgyak tisztelete ellen léptek fel, mert e képek tisztelete jelentős eszközt nyújtott az egyháznak (főként a kolostoroknak), nemcsak az ideológiai befolyás terjesztésére, hanem a hiszékeny nép adományai révén komoly bevételeket is jelentett. Ez a mozgalom, az ún. képrombolás (ikonoklázis) a bizánci művészet alakulása szempontjából is döntő, mert visszavetette az egyházi művészet fejlődését, de elősegítette a világi tárgyú képzőművészet kialakulását."

Mutass kevesebbet