Boldog ifjúságom (dedikált)

...Ha az író gyermekkorára gondol, az írás varázsvesszeje egyszerre úgy felnyitja az emlékezés zsilipjeit, hogy ömlik, átad az emlék. Széles folyamában felvetődik itt-ott valami: talán nem is az, ami a legfontosabb, a legteljesebb volt. Ki tudja, miért ez maradt meg és nem amaz? Egy hosszú élet minden epizódját nem is lehet felvázolni, a fontos csak az lesz, hogy élete eseményeinek tartalmát, belső izzását, hangulatát visszaadja a toll. Nem hiszem, hogy egyetlen önéletrajz-író is volt, vagy van, aki mindent egybeölően tud saját életéről könyvet írni. Az emlékek áradata elsodorja sokszor a fontosat is, és felnyitja a jelentéktelennek látszót. Engem a belső szemérem is tartóztatott: nem szeretek szerepelni, előtérben lenni. Igyekeztem másokat megrajzolni, ahogy gyermeki, majd ifjúkori emlékeimben élt. De egy biztos: legjobb hitem szerint az igazat írtam. Sokáig hallgatom József Attiláról is, és most sem más a szándékom, mint a kötelességnek eleget tenni, hogy életének egy időszakáról elmondjam néhány emlékemet. Sok mindent elmondhattam volna még, de úgy hiszem, tudósaink tollára való az ő alakja, amit a szépíró megtehet, annak igyekeztem megfelelni. Mire eltelnek felettünk ifjúságunk, felnőtté válásunk hosszú évei, megtelünk emlékekkel, mint a kaptár mézzel. Néha nagyon keserű az a méz, de a mienk, sajátunk. A múlt kertjében bolyongva, le-lehajoltam, hogy letépjek egy-egy szál virágot. Csokrát átnyújtom és megértő szeretetet kérek az olvasótól.

Mutass kevesebbet