
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
A szerző által dedikált.
Állapot fotók

81
hűségpont
Hogy működik az alku?
...Ha az író gyermekkorára gondol, az írás varázsvesszeje egyszerre úgy felnyitja az emlékezés zsilipjeit, hogy ömlik, átad az emlék. Széles folyamában felvetődik itt-ott valami: talán nem is az, ami a legfontosabb, a legteljesebb volt. Ki tudja, miért ez maradt meg és nem amaz? Egy hosszú élet minden epizódját nem is lehet felvázolni, a fontos csak az lesz, hogy élete eseményeinek tartalmát, belső izzását, hangulatát visszaadja a toll. Nem hiszem, hogy egyetlen önéletrajz-író is volt, vagy van, aki mindent egybeölően tud saját életéről könyvet írni. Az emlékek áradata elsodorja sokszor a fontosat is, és felnyitja a jelentéktelennek látszót. Engem a belső szemérem is tartóztatott: nem szeretek szerepelni, előtérben lenni. Igyekeztem másokat megrajzolni, ahogy gyermeki, majd ifjúkori emlékeimben élt. De egy biztos: legjobb hitem szerint az igazat írtam. Sokáig hallgatom József Attiláról is, és most sem más a szándékom, mint a kötelességnek eleget tenni, hogy életének egy időszakáról elmondjam néhány emlékemet. Sok mindent elmondhattam volna még, de úgy hiszem, tudósaink tollára való az ő alakja, amit a szépíró megtehet, annak igyekeztem megfelelni. Mire eltelnek felettünk ifjúságunk, felnőtté válásunk hosszú évei, megtelünk emlékekkel, mint a kaptár mézzel. Néha nagyon keserű az a méz, de a mienk, sajátunk. A múlt kertjében bolyongva, le-lehajoltam, hogy letépjek egy-egy szál virágot. Csokrát átnyújtom és megértő szeretetet kérek az olvasótól.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Kossuth Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1972 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Zrínyi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 278 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Dedikált, Aláírt Könyvek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről