Boldog látomások

A primitív, törzsi művészet ma az egész világon fölfedezése, újjászületése idejét éli. A huszadik század, a technikai civilizáció emberét valami egyre fokozódó hiányérzet szellemi éhsége készteti arra, hogy megismerje a civilizáció előtti őskultúrák örökségét. Ennek az egész világon jelentkező törekvésnek egyik láncszeme Tornai József nagyszabású vállalkozása is: fordításgyűjteménye a föld törzsi költészetének teljes színképét felmutatja, az amerikai kontinens eszkimó és indián énekeitől, Óceánia népeinek dalaitól az afrikai, ázsiai primitív líra legszebb darabjaiig. "Arra a bizonyos első igére van szükségünk - írja Tornai József a könyve elő szavában -, az első ember fölfedezéseire, világára, amit olyan nehéz meghatároznunk. Amit csak az egyes kisebb és nagyobb népek költészetének megismerése, vizsgálata világíthat meg. ...Lehet, éppen azért fordulunk már jó néhány évtizede a törzsi népek műveltsége felé, hogy valahogyan megpróbáljunk visszatalálni művészet és közösség egységéhez. Ezek a szövegek... átfogják az emberi életet a természet élményétől kezdve a szerelmen, a harcon, halálon át a szellemi fölemelkedésig. Mert minden törzsi kultúra elragadtatásban csúcsosodó kultúra. A személyiségnek, az énnek föl kell oldódnia, és föl is oldódik a közösségben, a nap tiszteletében vagy a növényi termékenység ünneplésében... De hát erről így elvontan, a törzsi kultúra rendszere, közösségi gyakorlata nélkül nekünk nem lehetnek átéléseink, ítéleteink. Maradnak tehát a mi módszereink: a szertartás szervességéből kiszakított versek, melyekből mi - mint valami őskövületben talált csontvázrészletből - begyakorlott nyugat-európai érzésekkel újraalkotjuk magunknak elődeink »boldog látomás«-át.

Mutass kevesebbet