Börtönversek 1950-53

Az ​itt közölt verseket 1950 és 1953 közt csináltam az Andrássy út 60. pincéjében, Kistarcsán és az ÁVO recski bűntetőtáborában. A „csináltam” igét azért használom, mert Rákosi börtöneiben csakúgy, mint Hitler megsemmisitő táboraiban, papir és irószer nem állt a rabok rendelkezésére. Igy ezeket a verseket „fejben csináltam”… Legfőbb gondom az volt, hogy verseimet emlékezetembe véssem; eladdig mindig szenvedélyemnek ismertem más verseinek megtanulását, de a magaméit figyelmen kivül hagytam. Ha az első négy sort elkészitettem, elmondtam magamnak nyolcszor-tizszer; a következő négy sorral ugyanezt tettem, aztán a nyolcat ismételtem ötször-hatszor, és igy tovább, mig a napi, átlagos 40 sor penzummal elkészültem. Reggelenként felmondtam magamnak mindazt, amit addig irtam? száz sort, ötszázat, ezret… A fogdáról egész kötet költeménnyel – ezzel a kötettel – fejemben jöttem ki. Ezek után számos rabtársam tanulta meg azokat a verseket, melyeket jobbaknak, vagy a legjobbaknak tartottam. A megtanulás indoka nemcsak a kölcsönös, törhetetlen szeretet volt, melyet akkor és azóta egymás iránt érzünk és nemcsak a magyar nép sajátsága, a költészet iránti, merem remélni múlhatatlan lelkesedés. Sőt még nem is az, hogy ezekből a versekből – akármilyen is legyen irodalmi értékük – erőt tudtak meriteni. Hanem elsősorban az a tény, hogy költeményeimet meg kivánták menteni az utókor számára. Az akkori helyzetben, gyönge fizikumommal rendkivül valószinűtlennek tűnt, hogy túlélem Recsket. A túlélést, számos társammal együtt, nemcsak annak köszönhettem, hogy Sztálin későn ugyan, de a számunk legkedvezőbb pillanatban patkolt el, hanem elsősorban annak, hogy Nagy Imre lett a miniszterelnök, aki a bűntetőtábort feloszlatta… - F. Gy.

Mutass kevesebbet