Bruno avagy a dolgok isteni és természetes elvéről

Schellinget ​a klasszikus német idealizmus legnagyobb alakjaival, Kanttal, Fichtével és Hegellel állítja egy sorba a filozófia története. De Schelling zaklatottabb, ellentmondásosabb gondolkodói egyéniség, mint ők. Egész szellemi fejlődését a folytonos átalakulás, az állandó újrakezdés jellemzi, egyetlen művére sem mondhatjuk, hogy voltaképpeni főműve, rendszerének foglalata. Bruno című dialógusában mégis mintha összetalálkoznának ezek az ellentétes törekvések. Még benne munkál az, amit Marx Schelling „őszinte ifjúkori gondolatának” nevezett, a természet eleven anyagi egészként való fölfogása. Nem véletlen, hogy ki a beszélgetés címadó főszereplője; de a mű alapgondolata már az objektív idealizmus rendszerének elve, a szellem és a világ azonossága; és egyes helyeken a kései Schelling irracionalizmusa is előreveti árnyékát. A Bruno formai tekintetben a filozófiai beszélgetés örökérvényű mintáját, a platoni dialógust követi, s talán a legszebb, amit ebben a műfajban az újkori filozófia létrehozott.

Mutass kevesebbet