
(4 vélemény)
Állapot
Készleten
Közepes
Antikvár bolt
Kötéstábla / borítója kopott
63
hűségpont
Hogy működik az alku?
A huszadik századi amerikai próza klasszikusa számára a Búcsú a fegyverektől (1929) hozta meg az ismertséget és az elismertséget, majd hamarosan a világhírt is. Tömegsiker volt: a megjelenését követő négy hónap alatt nyolcvanezer példány kelt el az első amerikai kiadásból. Kétszer is megfilmesítették. 1934-ben magyar fordításban is megjelent. A Búcsú a fegyverektől „háborús regény”, egyike azoknak a szépirodalmi feldolgozásoknak, amelyek az első világháború értelmét vagy értelmetlenségét firtatták, a „régi Európa” véres pusztulásának és értékei látványos csődjének a tragikus tanulságait igyekeztek levonni. Egyben erősen önéletrajzi és személyes élmény-hátterű: Hemingway önként jelentkezett az olasz hadseregbe, mentősként vett részt a harcokban, s – akárcsak regénye hőse – megsebesült. A kórházban ismerkedett meg Agnes von Kurowsky nővérrel. Nyolc évig tartott a szerelmük. Róla mintázta Catherine Barkley regénybeli alakját. (A borítófotón Agnes és Ernest szerepel.) Hemingway regénye a háború pátoszával és a hősiesség kultuszával való teljes és végleges szakítás. Mégpedig a szerelem jegyében: Frederic és Catherine szerelme és tragikusan rövid boldogsága a hit és a remény egyetlen ajándéka a létezés közönyös és könyörtelenül pusztító világában.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9630732033 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1983 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Nyolcadik kiadás |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 68000 |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 340 oldal |
| Fordítók: | Örkény István |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.20 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Kiváló leírása az I. világháború borzalmainak és bizonyítéka annak, hogy a háború mindent elvesz az embertől. A szerelmi szál néhány helyen eltúlzott, de mégis aranyos.