Búcsú a mikrofontól (dedikált)

Szepesi György. Búcsú a mikrofontól. Budapest, 1998. Paginarum Kiadó. 407 + [8] p. + 17 t. Szepesi által dedikált, Buzánszky, Grosics, Hidegkuti által is aláírt példány!!! SZEPESI György, született Friedländer (Budapest, 1922. február 5. – Budapest, 2018. július 25.) magyar rádiós sportkommentátor, „az Aranycsapat tizenkettedik játékosa”, 1982–1994 között a FIFA vezető testületének tagja, aki annak 2012-es budapesti kongresszusán a szervezet legrangosabb kitüntetését, a FIFA Érdemrendet vehette át. GROSICS Gyula (Dorog, 1926. február 4. – Budapest, 2014. június 13.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar labdarúgó, az Aranycsapat kapusa, 86-szoros magyar válogatott. A sportsajtóban elterjedt beceneve „Fekete párduc” volt (ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel a pályán). HIDEGKUTI Nándor (Budapest, 1922. március 3. – Budapest, 2002. február 14.) világhírű magyar labdarúgó, az Aranycsapat kiemelkedő csatára. Olimpiai bajnok 1952-ben, világbajnoki ezüstérmes 1954-ben. 69 válogatott mérkőzésen 39 gólt szerzett. A londoni 6 : 3-as mérkőzésen mesterhármast szerzett. Edzőként a Fiorentinával Kupagyőztesek Európa-kupája győztes 1961-ben. Ma az MTK Budapest FC Hungária körúti otthonát (Új) Hidegkuti Nándor Stadionnak nevezik. BUZÁNSZKY Jenő (Újdombóvár, 1925. május 4. – Esztergom, 2015. január 11.) a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett 49-szeres magyar válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje, edző, sportvezető. Teljes felelősséggel ajánlom ezt a könyvet elolvasásra, bár bevallom, elfogult vagyok a szerzővel szemben. Ebben nincs semmi rendkívüli: ki nem elfogult Szepesi Györggyel szemben? Csakhogy az én esetemben ez sokszorosan indokolt, ugyanis az ő égisze alatt kezdetem rádiós pályámat. Ne tessék kérdezni mikor, 1947 februárjában! Folytatom: Tessék mondani: volt valaha boldogabb labdarúgó napja ennek az országnak 1953. november 25-nél? Amikor hatszor dörgött az ágyú Wembley csataterén és Szepesi György hatszor kiáltotta világgá utánozhatatlan hanglejtéssel kedvenc varázsigéjét, hogy: - Gól! Góól! Góóól! És tessék mondani: volt-e valaha szomorúbb labdarúgó napja ennek az országnak 1954. július 5-nél, amikor a berni Wankdorf stadionból Szepesi György elcsukló hangon, könnyekkel küszködve jelentette be az Aranycsapat vereségét? Szepesi György: a Hang! A Tizenkettedik játékos. Díszítő jelzők, jogosak. Évtizedeken át az ő szavára rándult össze izgalmában a gyomrunk, vagy olvad mosolyra az ábrázatunk. Hiszen végigkísérte nemcsak az Aranycsapat, hanem az egész ország minden léptét, s ha olykor botlott, vagy tévútra tért tán, ebben a kötetben azt sem tagadja. Közvetített vagy ötven magyar olimpiai bajnokságot, közvetített vagy ötezer gólt, s amikor az ötvenéves jubileuma alkalmából megint a mikrofon elé állt - a válogatott Siófokon kikapott az izraeliektől. Egy kisfiú elindult a Váci útról, eljutott a világ tetejére, aztán - amint szép és méltó - visszatért az Angyalok Földjére, mindez megtalálható önéletrajzának oldalain. Melyet teljes felelősséggel ajánlok elolvasásra... Vagy ezt már mondtam?

Mutass kevesebbet