telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Zolnay László

Buda középkori zsidósága

Zolnay László - Buda középkori zsidósága, Budapest 1968 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Az a két - középkori építésű - budavári zsinagóga, amelyet kutatásunk az 1964-65. évben, több, mint két és fél évszázad homályából tárt fel, értékes művelődéstörténeti és építészeti elemekkel gazdagította fővárosunk múltjának ismeretét, a budai Vár, az ország - s túlzás nélkül mondhatjuk - Európa gótikus műemlék állagát. A két épületmaradvány egyikét - a Táncsics Mihály utca 23 udvarán - technikai okokból vissza kellett temetnünk. A másik gótikus zsinagóga épületet, a Táncsics Mihály utca 26 szám alatt - több intézményünk munkájával - 1968-ban a középkori budai zsidóság emléktárává alakitottuk. Gondozását a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Budapesti Szervezete vállalta magára.

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
Kiadó:Tit Budapesti Szervezete
Kiadás éve:1968
Kiadás helye:Budapest
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:71 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.00 cm
Kategória: Történelem / Helytörténet, Honismeret / Judaika / Történelem / Középkor / Magyar

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

Zolnay László

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

Zolnay László további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Zolnay László - Kincses Magyarország
hűségpont ikon 75 hűségpont
Kincses Magyarország

Zolnay László

Kiadás éve: 1977

1 500 Ft

Megtekintés ikon
Zolnay László - Kincses Magyarország
hűségpont ikon 75 hűségpont
Kincses Magyarország

Zolnay László

Kiadás éve: 1977

1 500 Ft

Megtekintés ikon
45%
Zolnay László - Fény és árnyék a középkori Magyarországon
hűségpont ikon 30 hűségpont
Fény és árnyék a középkori Magyarországon

Zolnay László

Kiadás éve: 1983

ANTIKVÁR

1 100 Ft

605 Ft

Megtekintés ikon
akár 70%
Zolnay László - Az elátkozott Buda / Buda aranykora
hűségpont ikonAkár 88 hűségpont
Az elátkozott Buda / Buda aranykora

Zolnay László

Kiadás éve: 1982

ANTIKVÁR

750 Ft-tól

Megtekintés ikon
Zolnay László - Kincses Magyarország
hűségpont ikon 75 hűségpont
Kincses Magyarország

Zolnay László

Kiadás éve: 1977

1 500 Ft

Megtekintés ikon
45%
Zolnay László - Fény és árnyék a középkori Magyarországon
hűségpont ikon 30 hűségpont
Fény és árnyék a középkori Magyarországon

Zolnay László

Kiadás éve: 1983

ANTIKVÁR

1 100 Ft

605 Ft

Megtekintés ikon
akár 70%
Zolnay László - Az elátkozott Buda / Buda aranykora
hűségpont ikonAkár 88 hűségpont
Az elátkozott Buda / Buda aranykora

Zolnay László

Kiadás éve: 1982

ANTIKVÁR

750 Ft-tól

Megtekintés ikon
35%
Zolnay László - Hírünk és hamvunk
hűségpont ikon 39 hűségpont
Hírünk és hamvunk

Zolnay László

Kiadás éve: 1986

ANTIKVÁR

1 200 Ft

780 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat