Budai oroszlán

A Budai Oroszlán folytatja Az elveszett bárány című regényt, de önmagában teljes egészet alkot, s az előző kötet ismerete nélkül is megérthető. Az elveszett bárány a helyes élet kérdését tette föl, s hősei azt a Törvényt keresték, mely a mi korunkban élnünk tanít - másoknak, a társadalom tágabb körének éppúgy, mint a szűkebb körnek, a családnak. Magát a Törvényt ez a regény nem fogalmazhatta meg, csak a keresés szükségére hívja föl olvasóinak figyelmét. Ugyanezt teszi a Budai Oroszlán is, melynek hősei újabb és újabb eszmei, erkölcsi dilemmák elé kerülnek. A műben rejlő tanítást Dávid Sándornak, a humanistának szavai fejezik ki: élő kutakká kell válnunk, melyeknek vizét nem pazarolják szét, de nem is hagyják kimeretlenül poshadni. Aki engedi, hogy visszaéljenek életével, az elveszti önmagát, s az ilyen ember másoknak sem tud mit nyújtani - mások számára is elveszett. a helyes, az igaz élet törvénye: erkölcsi törvény, tehát a jelennek is, az új társadalomnak is törvénye, melyet meg kell teremtenünk, és tiszteletben kell tartanunk. A regény alakjai közül ezt leginkább Agostyántól, a régi forradalmártól várhatjuk, aki kevéssel 1956 előtt szabadul a börtönből, és egy tiszta, emberséges világ előhírnökeként áll előtünk 1956 zord égboltja alatt. A Budai Oroszlán a régi és az új értelmiség útjait tekinti át, mert ezek az utak a történelemben szükségszerűen érintkeznek, majd egyesülnek.

Mutass kevesebbet