Budapest-dekameron

A ​Kossuth-díjas szerző Budapest-dekameron című munkája nagy ívű esszé, sajátos, szubjektív, budapesti útikalauz, amely a Vízivárosból, Száraz György szűkebb hazájából indul, s a Keleti Pályaudvar környékén ér véget. De amíg idáig eljut, látogatást tesz a középkori Budavárban, a kerítésen átmászva megpróbálja megtalálni Táncsics börtöncelláját, aztán megfordul az épülő világváros millenniumi díszletei között, füstös tabáni kiskocsmákba toppan be, felkapaszkodik a boszorkányok hegyére, csavarog a Margit szigeten, Petőfi lábnyomát keresi a pesti belvárosban. Aki a szerző mellé szegődik, attól kezdve másként fog a városra tekinteni. Olyan gondolatébresztő kiránduláson vesz részt, ahol megszűnik az idő, s ugyanúgy találkozhat a fürdőt építő törökökkel, mint a régi Pest-Budán megfordult porköpenyeges utazókkal, vagy a Várnegyedet védő utolsó német katonával. A kötet második része Száraz György 1956-os budapesti naplójegyzeteit tartalmazza. Ahogy ő mondta: „szenvtelen írásos fényképek ezek a forradalom napjainak budai, pesti utcáiról”. Szántszándékkal törekedett a szerző arra, hogy az október 23. és november 4. közt látottakat ne kommentálja, ne értelmezze, hanem a valósághoz lehető leghívebben rögzítse. A börtönből egy hónapja szabadult huszonhat éves fiatalember járja az utcákat, szalvétákra, apró fecnikre jegyzi fel a látottakat. Tudjuk, azt tervezte, egyszer megírja ’56 történetét. Száraz György 1987-ben meghalt. Az ’56-os nagy könyvbe nem kezdhetett bele. Ránk csak ez a „szenvtelen” nyersanyag maradt: mindannak fényképszerű rögzítése, amit ötven esztendeje látott.

Mutass kevesebbet