Budavár és Víziváros

A ​költő, Juhász Gyula 1925-ben írta meg „Himnusz Budavárához” című versét, melyből a fenti részletek valók. A budai Vár a magyar kultúra egyik legfontosabb jelképe, a régi világ örökségének hordozója, az itt egymás mellett élő népcsoportok, elsősorban a németek és a magyarok közös múltjának öröksége. A tatárjárás után kialakult városmag,a budai Várhegyen épült középkori alapok köré az európai reneszánsz idején már virágzó város, sőt, Zsigmond és Mátyás idejében az ország fővárosa, irályi székhely épült – ennek a pompának nyomait, ha megfogyatkozva is, de máig őrzik a hangulatos kis utcák, terek közt álló épületek. A Vár nemzetünk története során sokat szenvedett, a múlt idők összes vihara rombolt rajta: a barbár oszmán csapatok megszállásától az ’56-os forradalom leverésének céltalan és durva pusztításáig minden hódító hatalom eképpen hagyta rajta a kézjegyét. A sokat szenvedett budai Vár 1987-ben az UNESCO Világörökség részévé vált – 301 évvel a törökök kiűzése, és 114 évvel Óbuda és a Duna túlsó partján fekvő Pesttel való egyesülés után. A XX. század elejére az immár kerületté vált Várnegyed lett a magyar főváros művelődési és kulturális központja, nemzeti könyvtárunk és levéltárunk, számos múzeum és történelmi jelentőségű emlékhely található itt, minden évben fesztiválok, művészeti rendezvények kapnak helyet az ódon utcák közt álló épületek falai közt. A vár egyben jelkép is, jelképe az állandóságnak, a helytállásnak, a megtartásnak, a védelemnek. A budai Vár – hiába pusztították el többször is fennállásának 850 esztendeje alatt – igazi értékeinket őrzi, amint azt a már idézett versének utolsó strófájában Juhász Gyula megfogalmazza: Törhet reánk idők viharja, Túlzengi azt a munka s dal, Mely a világnak bátran vallja: Hogy áll Buda még s él magyar!

Mutass kevesebbet