
(7 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 350 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
3 514 Ft
Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 5nap
176
hűségpont
Az író első nagy regényének a hőse Raszkolnyikov, nyomorgó pétervári diák úgy érzi, hogy rá nem érvényesek a köznapi erkölcsi törvények, joga van még a gyilkossághoz is. Hideg fővel gondolja végig, hogyan teszi el láb alól Ivanovnát, a kártékony uzsorásasszonyt. Raszkolnyikov úgy véli, hogy a "nem közönséges" (napóleoni típusú) ember joggal követ el bűnt, ha eszméjét másképpen megvalósítani nem tudja. Tettét próbának szánja: valóban olyan nagy-e a lelkiereje, olyan éles-e az értelme, megérdemli-e a szabadságot, uralkodásra született-e vagy a közös emberi sorsok rabszolgájának? A végzetes kísérlet nem sikerül: nemcsak a gonosz vénasszonyt, hanem annak együgyűen jóságos húgát is meg kell ölnie, tehát rosszul számított logikai számításból, a feltámadó lelkiismeretfurdalása pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy nem Napóleon típusú érzéketlen világhódító. Az író két lehetőséget villant fel Raszkolnyikov előtt: vagy öngyilkos lesz, mint Szvidrigaljov, aki megmérgezte feleségét, vagy a prostituálttá lett Szonya példájára vállalja a szenvedést, a bűnhődést.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789634059011 |
|---|---|
| Kiadó: | Európa Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 2018 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda Zrt. |
| Borítótervezők: | Polgárdi Ákos |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 732 oldal |
| Fordítók: | G. Beke Margit, Görög Imre |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Kötelező Olvasmányok / Középiskola |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről
Kb. két nap alatt olvastam el, letehetetlen. A krimiszálra érdekes gondolatokat és lélektani elemzést fűz fel.
Hátborzongató részletességgel mutatja be a 19. századi Oroszország nyomorát. A lelki vívódás ábrázolása mesteri! Számomra máig a világirodalom egyik legnagyobb remekműve.
A könyvnek komoly mondanivalója van, sok fontos üzenetet tartalmaz, minden kor emberének. Többször érdemes elolvasni, bár nem könnyű olvasmány, viszont kincset ér az üzenetét megértők számára. Kedvenc tíz könyvem között van.
Gimnáziumi éveim alatt akadt a kezembe ez a könyv, nagyon érdekes lelki folyamatokat ír le.
Egyszerűen csodálatos. Lenyűgöző. Halhatatlan. Ez egy Dosztojevszkij. Nincs mit többet mondani.
Nincs értelme sokat írni, ez nem véletlenül kötelező olvasmány: aki nem olvasta, semmit sem tud a realizmusról és a XIX. század irodalmáról, és alighanem az emberi lélekről sem tudhat túl sokat.