Büntetéstani alapfogalmak

Részlet: Bevezetőt írni mindig kellemetlen feladat, tulajdonképpen a beköszöntő sorok tudományos értéke vajmi' kevés, mi több szakmai funkciója sem tisztázott. Az in medias res - valóban elegáns dolog. Persze nem kell mindig a divatot követni. Szép, s régi szokás: a captatio benevolentiae, a figyelem felkeltése, úgymond: az Olvasó érdeklődésének felébresztése. Bár egy egyetemi jegyzetnél feleslegesnek tetszhet, túlzott vállalkozás. Mégis azt hisszük, hogy illendő egy szép bevetetőt írni, de semmiképpen sem azért, hogy a tartalomjegyzék „feltupírozásával" előreküldjük dolgozatunk szellemi üzenetét, sokkal inkább azért, hogy - mint a jelesebb zeneműveknél szokás - nyitányként szolgáljon e néhány sor, s előjelezze a gondolati ívünk főmotívumait. Mióta ember - s mert tudjuk: megőrzött emlékezetével - él e földön, létezik a Jó és a Rossz ellentéte. A rosszra viszonzó 'másik' rossz, a szenvedést okozóra visszafordított gyötrelem, a bún szántszándékkal való visszatorlása. Ez persze még nem - jogi, perben meghatározott - büntetés volt, legfeljebb csak a fájdalmat elszenvedő ösztönös reakció lehetett. Elementáris erejű, a felháborodás diktálta mértékű - mondhatni: zabolátlan. A harmadik évezred elején hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már sok mindent tudunk. Jókora rálátásunk van a dolgokra: kellő a civilizációs távolság, s az ezzel együtt megszerzett tapasztalat, és az ebből fakadó szellemi „fölény", s a felvilágosodás széles fesztávú szárnyalása nyomán nagyon közel kerültünk a bűn és a büntetés közös titkának kifürkészéséhez. Oly világosnak tetszik, hogy az emberiség, mint egyetemes egész, (korszerűen szólva: entitás) lényegében születése pillanatáról küzd nemcsak fennmaradásáért, de sokasodása óta - önmaga ellen is. Mert a Rossz vele együtt fogant meg - „nem kívánt ikertestvéreként", s benne szunnyad, az egyetemes létet, az élhető élet értelmét, a fajának túlélését veszélyezteti. Már rég bebizonyosodott, hogy az ember nemcsak az Istentől öröklött szikrát, de az annak megsemmisítésére való gonoszságot, a reményt és a pusztulást egyaránt önmagában hordozza. Legfeljebb csak a különböző társadalmi - gazdasági - történeti körülmények kölcsönöznek jó, vagy rossz értelmet az ember historikus- genetikai tulajdonságainak. Valószínűleg szakmai merénylet leírni, de fájdalmasan igaz: az ember - legalábbis büntetéstanilag tudathasadásos állapotban létezik.

Mutass kevesebbet