
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Oldalsó lapélein apró halvány foltokkal. Kiadói borítója szakadt, viseltes.
41
hűségpont
Hogy működik az alku?
A regény középpontjában látszólag egy rövid házasság története áll. 1946-ban Lőtte Józsi vegyészmérnök, régi, illegális kommunista feleségül veszi hajdani szerelmét, Szűcs Dóri grafikust. A két ellenkező természetű ember házassága – bár szeretik egymást – pár év alatt válságba kerül. Dóri egy ideig a maga módján alkalmazkodni próbál férjéhez, 1949-re azonban elbizonytalanodik, s túlbuzgóságában megnyilvánuló félelme egész környezetével, még férjével is szembefordítja. A történet alakjainak alapos megismertetéséhez az író a múlt különböző rétegeit idézi fel, elsősorban Dóri gyermekkorát, a „bűvös kört”: a Szűcs család különös és vonzó légkörét, majd az idősebb Szűcs leánynak, a gyönyörű Vilmának a házasságát, azután a túl érzékeny Dóri életének szeszélyes fordulatait. A múlt szuggesztív erejű megjelenítése érthetővé teszi a házassági válságnak a jellemek különbségéből származó legapróbb tüneteit is, s ugyanakkor rendkívüli mértékben kitágítja a történetet. A házassági válság rajza tehát szinte észrevétlenül a Szűcs család regényévé szélesül, egymásba fonódó vagy egymástól távolodó emberi sorsok gazdag, eleven áradatává, amelynek sodra ellenállhatatlanul magával ragadja az olvasót.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Szépirodalmi Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1965 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Pécsi Szikra Nyomda |
| Borítótervezők: | Pap Klára |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 544 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről