
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 150 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
"Az út amelyen járunk, életünk legfontosabb része, mégis gyakran megfeledkezünk erről, letérünk róla, vagy egyszerűen csak elbizonytalanodunk a keresztútnál. Más-e az enyém? Talán abban, hogy sohasem fordult meg a fejemben, hogy megálljak, vagy feladjam. Aztán egy éjszaka álmodtam valamit. Azt, hogy szeretett édesapám- aki 6 évvel ezelőtt örökre elaludt- a Világ-vége oszlopnál vár rám. Hányszor álmodunk úgy, hogy nem is emlékszünk rá, de ezt olyan kristálytisztán láttam, mintha egy hatalmas mozivászonra vetítették volna. Világ-vége oszlop? Akkor még azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik-e olyan... Így elindultam Európa legnyugatibb csücske felé a Fisterrában található oszlophoz, ahol nem mellesleg az El Camino zarándokút is véget ér, ám 100 zarándokból 95 mégsem megy el addig. Valahogy az első lépéssel együtt elindultak belőlem a szavak, és mondatokká, fejezetekké, majd egy könyvé álltak össze, mert az út alatt írt blog, majd az előadásaim is megmutatták, hogy tudok általuk adni, hogy történetem másokat is inspirál, vagy segít nekik. A könyv 48 oldalas színes kép melléklettel egészül ki.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789631213546 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Világaim |
| Kiadó: | Super Art Bt. |
| Kiadás éve: | 2015 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Kapitális Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 373 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.50 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Útikönyvek, Útleírások / Európa / Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Irodalom / Szépirodalom / Naplók, Levelek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről