Carmen, Svejk és az égi kártyaparti

Részlet: "Réz Ádám temetésén - nehéz elhinni, hogy idestova huszonhat éve immár -, emlékszem, sütött a nap - úgy, ahogy csak szeptemberben tud sütni. Arra gondoltam, milyen jellemző ez Ádámra - most is figyelmes és előzékeny házigazda, amilyennek először a Naphegyen, a Czakó utcában, azután itt, a Varázs utcában megismertem. De nem csak odahaza, amikor vendégeket fogadott: ha bárhol jelen volt, az garantálta, hogy az ember jól érzi magát. Mondják, megvolt neki is az árnyékos oldala, de én csak a napfényes oldaláról ismertem: valahányszor megjelent az Európa Könyvkiadóban, ahol nagy szerencsémre évekig szobatársak voltunk, egy csapásra minden derűsebb lett, szellem és kedély és játékosság vibrált a levegőben, az élet átmenetileg nem volt se unalmas, se kínos - inkább kaland volt, de nem veszedelmes, hanem / mulatságos kaland. Adám mindig hozott valamit: egy limericket, egy történetet, ami megesett vele (és vele mindig remek történetek estek meg), vagy amit éppen olvasott abban a könyvben, mondjuk a francia impresszionistákról, ami azért volt nála, hogy lefordítsa - aztán addig mesélte belőle a jobbnál jobb anekdotákat, hogy végül lefordítani már nem is maradt kedve. Általában azt csinálta, amihez kedve volt."

Mutass kevesebbet